Ezért fogyasszunk frissen őrölt kávét

HáziPatika

A koffeintartalmú, illetve a koffeinmentes kávé fogyasztása is csökkentheti a krónikus májbetegség kialakulásának kockázatát egy friss tanulmány szerint.

Több tanulmány is igazolta már, hogy milyen egészséges tud lenni a kávéfogyasztás, leginkább a magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően. Egy frissen publikált kutatás szerint a májunkra is jó hatással van ez a népszerű élénkítő - akár a koffeines, akár a koffeinmentes változatát fogyasztjuk. 

A májbetegség korai jelei

A máj az egyik legfontosabb szervünk, fő feladatai közé tartozik a szervezet méregtelenítése, az emésztés támogatása, és a májban találhatók a szervezet glükózraktárai is. Károsodása súlyos, életveszélyes következményekkel jár. Milyen tünetek esetén gyanakodhatunk májbetegségre? Kattintson a részletekért!

Jót tesz a májnak is

A BMC Public Health oldalán közzétett tanulmányban a Southampton és az Edinburgh Egyetem kutatói megállapították, hogy bármilyen kávét is fogyasztunk, azzal csökkentjük a krónikus májbetegség kialakulásának, illetve az a miatti halálozásnak a veszélyét. Legnagyobb arányban azoknál fejtette ki a pozitív hatását, akik napi 3-4 csészével is ittak.

A tanulmányban csaknem félmillió brit lakos egészségügyi adatait követték figyelemmel több mint tíz éven keresztül, főképp a különböző májbetegségek kialakulására fókuszálva. A vizsgálatba bevont összes résztvevő 78 százaléka (384 818) őrölt vagy instant kávét fogyasztott (koffeineset és koffeinmenteset egyaránt), míg 22 százalékuk (109 767) egyáltalán nem kávézott. A vizsgált időszak alatt 3600 krónikus májbetegséget diagnosztizáltak a csoportban, köztük 301 halálesetet. Ezenkívül 5439 esetben alakult ki zsírmáj, 184 esetben pedig májrák.

A kávé a májunkra is jó hatással van. Fotó: Getty Images
A kávé a májunkra is jó hatással van. Fotó: Getty Images

Az eredmények szerint azoknál, akik rendszeresen fogyasztottak kávét, 21 százalékkal alacsonyabb volt a krónikus májbetegség előfordulása, míg a zsírmáj előfordulása is 20 százalékkal kisebb arányban érintette őket. A krónikus májbetegség okozta halálozás kockázatát még nagyobb arányban, 49 százalékkal csökkentette a kávézás a tanulmány szerint.

A legjobb hatást azoknál érték el, akik frissen őrölt kávét fogyasztottak, így ugyanis nagyobb arányban marad meg az italban két jótékony hatású vegyület, a cafestol és a kahweol, amelyek igazoltan jó hatást fejtenek ki az egészségünkre. Még az instant kávét fogyasztók körében is ritkábban fordult elő krónikus májbetegség, mint azoknál, akik egyáltalán nem kávéztak. 


A tanulmány szerzői szerint a kutatás ismét megerősítette, hogy a kávé fogyasztása jó hatással lehet a máj működésére. Hozzátették ugyanakkor: bár a vizsgálatba sok embert bevontak, az adatbázisban, amiből dolgoztak, legnagyobb arányban fehér bőrszínű, jobb szociális helyzetben lévő emberek egészségügyi adatait rögzítették. További vizsgálatokra lesz így szükség ahhoz, hogy a kávé hatásairól általános képet kaphassanak.

Számos oldalon olvastam, hogy a zöld teának DHT blokkoló hatása van, csak azt nem írták, hogy inni kell-e ehhez vagy pedig a fejbőrre önteni? Ebben tudna segítségemre lenni?

Kedves Kérdező! Bizonyítottan a koffein tartalmú samponnak van ilyen hatása, amely Alpecin néven kapható a patikában és nagyobb drogériákban.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+16, +25 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban pénteken délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag