+15° - +34°
Nincs front

Az éjszakai mobilozás következménye

A késő éjszakába nyúló mobiltelefon-használat károsíthatja a kamaszok mentális egészségét - állapította meg egy ausztrál tanulmány. A Murdoch Egyetem és a Griffith Egyetem szakemberei a témában készített eddigi leghosszabb idejű vizsgálatra alapozták megállapításaikat.

A kutatók azt nézték meg, hogy az éjszakai mobilozás miként befolyásolja a diákok alvásminőségét, hangulatát, agresszióhajlamát, megbirkózási készségét különböző feladatokkal, önbecsülését, valamint hogy tapasztalják-e magukon a depresszió bármely tünetét.

éjszakai mobilozás
Az éjszakai mobilozás és azalvászavarokkéz a kézben járnak

A kutatók 29 ausztrál középiskola 1100 tanulóját vonták be a négy évig tartó vizsgálatba. A diákoknak évente kellett kitölteniük egy kérdőívet, amelynek középpontjában az éjszakai mobilozási szokások álltak. "Arra jutottunk, hogy nagyrészt a késő éjszakai mobilozás számlájára írhatóak a rossz alvási szokások, amelyek idővel a közérzet és a mentális egészség romlásához vezetnek" - húzta alá Lynette Vernon, a tanulmány vezető szerzője.


A vizsgálat kezdetén a mobiltelefonnal rendelkező diákok nagyjából kétharmada, vagyis 65 százalékuk mondta, hogy rendszeresen használja a telefonját "lámpaoltás" után. A vizsgálati időszak végén ez az arány 78 százalékra emelkedett, és az eredmények azt mutatták, hogy minél többet mobiloztak a késői órákban a kamaszok, annál jobban romlott az alvásminőségük.

Egy felmérés szerint tízből nyolcan az éjjeli szekrényükön tartják a mobiltelefonjukat, és nagyjából minden második ember a telefonját használja ébresztőóraként is. Részletek!

Mark Levi ausztrál alvásszakértő szerint a dolog hátterében a mobiltelefonok kijelzőjének természetellenes kék fénye áll, amely negatív hatással van az alvásra. "A hálószobában világító kék fény megzavarja az alvást, befolyásolja a hormonokat, a melatonin- és inzulintermelést, felborítja a szervezet egyensúlyát" - magyarázta a szakember. Szerinte a hálószobai kék fény felborítja a fiatalok alvási ciklusát, ami hatással van a viselkedésükre, a kognitív képességeikre, a koncentrációjukra és a hangulatukra napközben. A kutatók azonban úgy látják, hogy nem az lenne a megoldás, hogy eltiltják a gyerekeket a mobiltelefontól, hanem egy jó alvási szokások kialakulását segítő alternatíva népszerűsítése.

Forrás: MTI

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+29, +34 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt alig lesz felhő az égen, csapadékra nem kell számítani.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag