Így maradhatunk aktívak szellemileg 70 felett

Kiss Gréta

A minél jobb egészségi állapotban eltöltött időskor érdekében nemcsak a testünket, hanem az elménket is célszerű karban tartani. Mutatjuk, mire kell figyelni, hogy akár 70 felett is megőrizhessük szellemi frissességünket.

Bakancslistát írni egyre nagyobb divat, és nem csak a fiatalok körében. Sok idős ember dönt úgy, hogy listába szedi hőn áhított vágyait, amelyek megvalósítására mind ez idáig nem volt lehetősége, energiája, esetleg a szükséges bátorság hiányzott. Némelyik kívánság egészen extrém is lehet, cikkünkben ezekből válogattunk.

Az öregedés amellett, hogy egyre láthatóbb nyomot hagy a testünkön, a szellemi állapotunkban is fokozatos romlást idézhet elő. Bár sok idős jó mentális egészségnek örvend, fontos tudni, hogy ilyenkor már nagyobb a veszélye az idegrendszeri és mentális betegségek, különösen ademenciaés a depresszió kialakulásának. Szerencsére számos olyan módszer vagy tevékenység ismert, amelynek segítségével fokozható az agyi teljesítmény, csökkenthető a memóriavesztés kockázata és javíthatók a kognitív képességek. Ha tehát figyelünk arra, hogy bizonyos dolgokat beépítsünk a mindennapjainkba, tovább maradhatunk szellemileg aktívak, frissek, és egyúttal a fentebb már említett betegségek rizikóját is enyhíthetjük.

Az alapok: mozgás és étkezés

A rendszeres testmozgásról időskorban sem szabad megfeledkezni, hiszen többféle okból is hasznos az agy számára. Megnöveli a pulzusszámot, ezáltal nagyobb mennyiségű vér és oxigén jut az agyba, segítve ezzel a szerv hatékonyabb működését, emellett olyan hormonokat szabadít fel, amelyek hozzájárulnak az agysejtek növekedéséhez, regenerálódásához. Arról nem is beszélve, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a depresszió, a szorongás vagy a stressz kockázatát is. Mindenképpen kérjük azonban ki orvosunk tanácsát azzal kapcsolatban, milyen testmozgás lenne számunkra a legjobb, és milyen gyakran, intenzitással űzzük azt. Időskorban sérülékenyebbek vagyunk, kevesebbet bírunk, így értelemszerűen jobban oda kell figyelni magunkra.

Ügyeljünk a megfelelő étrend kialakítására is (ebben is kérhetjük szakember segítségét), mert jótékony hatással lehet az agyi teljesítményre, a kognitív funkciókra. Egy, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) által támogatott kutatás például a zöld leveles zöldségek fontosságára hívta fel a figyelmet, a szakemberek szerint ugyanis fogyasztásuk lassítja a kognitív hanyatlás ütemét a 65 éves, illetve az annál idősebb embereknél. Az Ontario állambeli McMaster Egyetem és az Ír Nemzeti Galwayi Egyetem közös tanulmánya pedig egyebek mellett a következő ételek előnyben részesítését javasolja a jobb agyműködés érdekében:

  • lazac - omega-3 zsírsavakban gazdag, aminek köszönhetően lassíthatja a szellemi leépülést. Kutatók szerint, ha a vérben alacsony az omega-3 zsírsavak szintje, az összefüggésbe hozható a kisebb agytérfogattal és a szellemi teljesítőképesség gyengülésével.
  • dió - tele van E-vitaminnal. A Rush Egyetem Orvosi Központjának tanulmányából az derült ki, hogy azoknál, akik magas E-vitamin-tartalmú élelmiszereket fogyasztanak, jelentősen csökkenthet azAlzheimer-kórkialakulásának kockázata.
  • zöld tea - olyan enzimeket, aminosavakat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segíthetnek a szellemi fáradtság enyhítésében és fokozhatják az agyműködést.
  • tojás - a tojássárgája dúskál kolinban, amely tápanyag létfontosságú a memória megőrzéséhez és az agysejtek közötti kommunikáció fenntartásához.
Hetvenéves kor felett is megőrizhetjük szellemi frissességünket.
Hetvenéves kor felett is megőrizhetjük szellemi frissességünket. Fotó: Getty Images

Tanulás és (memória)játék

Tanulni soha nem késő - tartja a mondás, amelyről időskorban se feledkezzünk el, hiszen a tanulás segíthet a szellemi frissesség, aktivitás megőrzésében. Számos tanulmány bizonyította, hogy azoknál az időseknél, akik folyamatosan képzik magukat valamilyen formában, enyhülhet a korral járó kognitív hanyatlás mértéke, és csökkenhet az Alzheimer-kór rizikója is. Ha egészségi állapotunk és lehetőségeink engedik, elkezdhetünk egy tanfolyamot vagy beiratkozhatunk egyetemre, főiskolára, de már az is hasznos lehet, ha lesz egy új hobbink, legyen szó akár festésről, teniszezésről vagy főzésről.

Különféle memóriagyakorlatokat is ajánlott gyakran végezni, ezek mind a rövid, mind a hosszú távú memória javítására alkalmasak. Írjuk össze például a bevásárlólistát, majd igyekezzünk memorizálni azt. Ha úgy érezzük, sikerült, körülbelül egy órával később mondjuk fel emlékezetből a tételeket, hogy tesztelhessük, mire emlékszünk, és mire nem. Ugyancsak segíthet, ha megpróbálunk fejben összeadni, szorozni, osztani, ha időről időre felidézzük azokat a verseket, amiket még általános vagy középiskolában kellett megtanulnunk, vagy ha memorizáljuk az egyik kedvenc dalunk szövegét.

Természetesen nem kell mindig munkával, feladatokkal "kínozni" magunkat, hiszen az olyan "agytornáztató" játékok is rendkívül hasznosak lehetnek, mint a keresztrejtvény vagy a Sudoku. Egy, az International Journal of Geriatric Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány szerint például minél többet foglalkoznak az 50 év felettiek a fentebb már említett játékokkal, annál jobban működik az agyuk. A szakemberek 19 100 alanyt vontak be a kutatásba, figyelmüket, memóriájukat és gondolkodásukat különféle tesztekkel mérték fel. Mint kiderült, azoknak az agyműködése, akik rendszeresen fejtenek rejtvényt, a hozzájuk képest 10 évvel fiatalabbakénak felelt meg.

Ezért jó társaságban lenni

A társasági élet is frissen tartja az elmét, az Alzheimer Szövetség éppen ezért azt ajánlja az időseknek, hogy az agyi aktivitás fenntartása érdekében igyekezzenek kapcsolódni másokhoz. Már önmagában a beszélgetés is nagyon sokat segíthet, a leglátványosabb javulás azonban a szakemberek szerint akkor érhető tetten, ha különféle szórakoztató tevékenységekben veszünk részt. Ilyen például a közös tánc, a kirándulás vagy mondjuk egy kvízest. A kapcsolatok fenntartása és a másokkal való együttlét az érzelmi jólléthez is hozzájárul, csökkentheti például a depresszió rizikóját, amely betegség időseknél különösen gyakori: egyes tanulmányok szerint a 70 év feletti lakosság 20 százaléka szenved depresszióban. Ennek számos oka van, de sokszor súlyosbítja a helyzetet az a tény, hogy az egykor aktív emberek ma már idejük nagy részét egyedül töltik.


Stresszcsökkentés jógával - és még mivel?

Bármilyen furcsán is hangzik, az öregedés stresszt okozhat az életünkben. A fizikai betegségek kialakulása, a családtagok és barátok elvesztése, valamint a tény, hogy olyan tevékenységekkel gyűlik meg a bajunk, amelyeket korábban könnyedén elvégeztünk, szorongással tölthet el minket. Mivel a stressz csökkenti a kognitív funkciókat, és komoly mentális problémákhoz, például kimerültséghez, depresszióhoz vezethet, érdemes harcolni ellene: a séta, a jóga, a kertészkedés vagy a meditáció remek stresszcsökkentő technika, amik egyszersmind az egészséges agyműködést is támogatják.

Párom 67 éves, és 7 éve demenciában szenved. 2 éve nem ment ki a lakásból, nem lehet vele kommunikálni. Olvastam, hogy a CBD olaj serkenti az agysejteket. Reménykedem, hogy ennek szedése talán egy kis javulást is eredményezne. Jelenleg Frontin 0,5 mg 1x1, és Kventiax 25 mg 3x1/4-et szed. Érdeklődöm, hogy 5 %-os olajból napi egy cseppet adnék, nem üti-e valamelyik gyógyszer hatását, vagy esetleg csökkenteni kellene az orvosság adagját? Nagyon köszönöm a válaszukat.

Tisztelt Kérdező! Nincs saját tapasztalatom a CBD olajjal kapcsolatban. Az orvosoknak szóló publikációk alapján úgy tűnik, hogy a CBD olajjal többségében laboratóriumi sejteken és állatokon végeztek kísérleteket, amelyek alapján feltéte...

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag