+18° - +38°
Nincs front

Meghalt az elvonón egy internetfüggő kamasz

A 18 éves kínai fiú pár nappal a táborba érkezése után halt meg. A helyi sajtójelentések szerint az intézmény igazgatóját és a személyzet néhány tagját is őrizetbe vette a rendőrség.

Kínában gomba módon szaporodnak az úgynevezett "kiképzőtáborok", amelyekben az internet- és a játékfüggőséget kezelik. Néhány intézmény katonai jellegével vívott ki magának hírnevet, ám ezeket számos kritika is éri túl kemény módszereik miatt. A központ, ahol a kínai kamasz augusztus elején meghalt, Anhuj tartományban működik.

Komoly problémát jelent az internetfüggőség a kínai fiatalok körében
Komoly problémát jelent az internetfüggőség a kínai fiatalok körében

48 óra alatt meghalt

A szülők gyakran "elektronikus bébiszitternek" használják a számítógépet. Részletek itt.

Az anhuji táborban elhunyt tinédzser édesanyja, Liu elmondta: fia olyan súlyos internetfüggő volt, hogy sem ő, sem férje nem tudott rajta segíteni. A szülők ezért úgy döntöttek, hogy egy Fujangban működő táborba küldik, amelyről úgy tudták, hogy a pszichológiai tanácsadás mellett fizikai edzésprogrammal kezeli az internetfüggő gyerekeket. Egy helyi újság szerint az asszony augusztus 3-án este vitte be a fiát a táborba. Két nappal később értesítették a szülőket, hogy kórházba kellett szállítani a fiút, ahol később elhunyt. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A szülők azonban a gyereket megvizsgáló orvosoktól úgy értesültek, hogy a fiún több mint húsz külső sérülés volt, valamint súlyos belső sérüléseket is szenvedett. "Fiam testét tetőtől talpig sebhelyek borították. Amikor bevittem a táborba, még jól volt" - mondta el a halottszemle után az édesanya, aki nem érti, hogyan halhatott meg a fia 48 óra alatt.


A központot a hatóságok a vizsgálat idejére bezárták. A tragédia után számos kínai online és nyomtatott újság szerkesztőségi cikkben sürgette a függőségeket kezelő központok szigorúbb szabályozását, ugyanakkor a szülők felelősségét is hangsúlyozta. Mint írták: sok szülő a problémával szembesülve elhárítja magától a témát, és ahelyett, hogy változtatna nevelési módszerein, harmadik félre bízza a megoldást.

Az internetfüggőség viszonylag új szindrómának számít a viselkedési addikciók között. Akkor nevezhetünk valakit függőnek, ha a szükségesnél jóval több időt tölt el internetezéssel, és saját elhatározásból nem képes csökkenteni a világhálón való szörfözéssel eltöltött időt. Amennyiben pedig nem tud hódolni szenvedélyének, elvonási tünetei lesznek, így idegesség, nyugtalanság, ingerlékenység. Egyes becslések szerint az internetező fiatalok 8-10 százalékánál is előfordulhat a függőség, amelyről bővebben Betegségek A-Z rovatunkban olvashat.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Természetes válaszok a stresszkihívásra (x)
támogatói tartalom
Stressz

Természetes válaszok a stresszkihívásra (x)Egy friss felmérés szerint a többség a stresszt a mindennapi élet olyan kikerülhetetlen velejárójának tartja, amely kézben tartható, korlátok közé szorítható.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+32, +38 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban kedden délelőtt fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de számottevő csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag