+11° - +28°
Nincs front

Szomorú, mit tett a gyerekekkel a járvány

HáziPatika

A járvány miatt az elmúlt időszakban a gyerekeknek jóval kevesebb lehetőségük volt arra, hogy személyesen találkozzanak családtagjaikkal, barátaikkal, tanáraikkal. Felmerülhet a kérdés, hogy mindez hogyan hatott a beszédfejlődésükre? Befolyásolták-e a védelmi intézkedések azt, hogyan sajátítják el a beszéd- és nyelvi készségeket, amelyek kiemelten fontosak a tanulmányi és szociális fejlődésük szempontjából? És ha a gyerekek beszédkészsége visszamaradt, mit tehetnek a szülők, hogy ellensúlyozzák a károkat?

Azok a gyerekek, akik 2020 őszén kezdték az iskolát, jóval több támogatást igényeltek azoknál, akik a korábbi évek valamelyikében kezdtek iskolába járni - idézi a The Conversation cikke az Education Endowment Foundation által készített felmérés eredményét. A vizsgálatba iskolákat és szülőket vontak be, a válaszok alapján pedig kiderült: a gyerekek kommunikációs készsége és nyelvi fejlődése a legproblémásabb, amelyekkel kapcsolatban az iskolák 96 százaléka (57-ből 55) nyilatkozott úgy, hogy "nagyon aggódik" vagy "meglehetősen aggódik". Ezt követte a személyes, szociális és érzelmi fejlődés (91 százalék) és az írni-olvasni tudás (89 százalék), amelyek egyébként nagyban függnek a beszéd-, nyelvi és kommunikációs képességek fejlődésétől.

A védelmi intézkedések (negatív) hatása

A különféle védelmi intézkedések több szempontból is negatívan hatottak a gyerekekre. A lezárások nyomán például lecsökkent annak a lehetősége, hogy a gyerekek új szavakat tanuljanak - olyan szavakat, amiket, mondjuk úgy, "speciális" helyzetekben használnak, például, ha elmennek az állatkertbe, vagy meglátogatják a nagymamát. Mindennek azért van különösen nagy jelentősége, mert szakemberek szerint az, hogy a gyereknek kétéves korában milyen a szókincse, előre jelezheti, milyen teljesítményt nyújt majd az iskolában.  

Ami pedig a maszkviselést illeti: a védőeszköz használata ráébresztett minket arra, mennyire fontos a kommunikációban a szájról olvasás. Az, hogy nem látjuk az ajkak mozgását beszéd közben, valamint a maszk viselésének a hangra gyakorolt tompító hatása megnehezítette, hogy megértsük, mit mondanak mások. Ez a gyerekek számára, ha lehet, még problémásabb, különösen azoknak, akik savós középfülgyulladásban szenvednek, amely betegség átmeneti halláscsökkenéshez vezethet.

Kevesen gondolnák, de a pandémia a gyerekek beszédkészségét is befolyásolta.
Kevesen gondolnák, de a pandémia a gyerekek beszédkészségét is befolyásolta. Fotó: Getty Images

Szakemberek szerint az óvodába vagy iskolába járó gyerekek nehezen tudnak különbséget tenni a hasonló hangok között, ha a tanáruk például maszkot visel. Ez pedig hatással lehet a beszédfejlődésükre vagy a fonológiai tudatosságukra, ami a szavak beszédhangokra való bontásának képességét jelenti, és segíti az olvasás és a helyesírás korai életkorban történő elsajátítását. A maszkok elfedik azt is, hogy az embereknek milyen az arckifejezésük, ami akadályozza, hogy megértsük a hallott szavak mögött rejlő jelentést. Így nemcsak a félreértés lehetősége nő meg, hanem a gyermekek szociális és érzelmi készségeinek fejlődése is megtorpanhat.

Az online terápia nem mindenkinek vált be

Bár a járvány teremtette helyzet szinte minden gyereknél rányomta a bélyegét a beszéd- és nyelvi fejlődésre, azokat, akik már eleve, tehát a koronavírus-pandémiától függetlenül is "veszélyeztetettek" voltak ilyen szempontból, különösen rosszul érintette. Sokan közülük olyan gyerekek, akiknek beszéd- és nyelvterápiára van szükségük. A Royal College of Speech and Language Therapists jelentése szerint a beszéd- és nyelvterápiára szoruló gyerekek 62 százaléka (a több mint 400 szülő körében végzett felmérés alapján) nem részesült kezelésben az első lezárás ideje alatt. Ahol lehetséges volt, a terápiát az online térbe helyezték át, ám a felmérés eredményei arra is rámutattak, hogy ez nem annyira tetszett a gyerekeknek: 19 százalékuk nem szerette videón keresztül végezni a gyakorlatokat, 12 százalékuk pedig egyáltalán nem tudott együttműködni.

Koronavírus: ijesztően sok kamasz akart öngyilkos lenni

Bár már Magyarországon is elkezdődött a nyitás, a gyermekpszichiátrián még csak most lobban be a második hullám. A beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekeknek a visszatérés újabb pszichés terhet jelent, míg a kamaszok többségén a bezártság is komoly nyomokat hagyott - hívta fel a figyelmet a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és az UNICEF Magyarország. Részletek!

A szájpadhasadékkal született gyerekek csoportja egyike a beszédfejlődési problémák szempontjából magas kockázatú csoportoknak. A Bristoli Egyetem kutatói, az első lezárás hatását vizsgálva, érintett gyerekek szüleit kérdezte meg azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt hatékony az online beszéd- és nyelvterápiás ellátás. A 212 válaszadó 26 százaléka mondta azt, hogy nagyon hatékony volt, míg a többiek szerint csak valamennyire (67 százalék) vagy egyáltalán nem volt hatékony (8 százalék). Néhány szülő pedig arról számolt be, hogy a videós találkozókat "jobbnak érezték a semminél".

Hogyan segíthet a szülő?

Szerencsére a szülők számos dolgot tehetnek azért, hogy támogassák gyereküket a beszédtanulásban. Ilyen például, hogy az első naptól kezdve beszélgetünk vele arról, ami érdekli őt. Fontos, hogy egyszerű mondatokat használjunk, sokat hangsúlyozzunk, és mondanivalónkat látványos, de nem túlzó arckifejezésekkel spékeljük meg. A csecsemők és kisgyerekek szeretik és igénylik az ismétléseket, ezért ha például gyerekünk egy buszt néz, akkor beszéljünk sokat a buszról: írjuk le, hogyan néz ki, hogyan mozog, és mondjuk ki újra és újra a "busz" szót.

Ugyanezek a szabályok érvényesek akkor is, ha a gyerek idősebb lesz. Beszélgessünk vele azokról a dolgokról, amelyek érdeklik őt. Reagáljunk arra, amit mond és tesz, hogy elkezdje a szavakat és mondatokat jelentéssel összekapcsolni. Az is segíthet, ha most, hogy a korlátozások enyhülnek, elkezdjük keresni azokat a lehetőségeket, amelyek révén fejleszthetjük a szókincsét - például könyvtárak, parkok és kertek látogatásával, valamint barátokkal és családtagokkal való találkozással.


Bár a fent leírtak a legtöbb gyerek esetében hatásosak, a változás, fejlődés pedig hamar tetten érhető, vannak gyerekek, akik ennek ellenére is küszködhetnek. Ilyenkor célszerű egyeztetni a gyerekkel foglalkozó pedagógusokkal, esetleg logopédushoz, nyelvterapeutához fordulni - a szakemberek segíthetnek annak eldöntésében, szükség van-e további támogatásra, és ha igen, egészen pontosan milyenre.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+11, +16 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag