+13° - +25°
Nincs front

Bántalmazott gyerekből bántalmazó szülő: hol az ördögi kör vége?

HáziPatika

Kutatók három évtizeden keresztül vizsgáltak több ezer anya-lánya párost, hogy elemezzék a gyermekekkel való rossz bánásmód generációk közötti öröklődését. Bár eredményeik riasztóak, vannak javaslataik, hogyan lehetne véget vetni ennek az ördögi körnek.

Régóta feltételezik, hogy a gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás generációról generációra öröklődik. A közelmúltig azonban kevés olyan empirikus (tapasztalaton alapuló) adat állt rendelkezésre, amelynek segítségével nyomon lehetett volna követni és számszerűsíteni lehetett volna, hogyan ölt testet egyik generáció után a másikban a gyermekekkel való rossz bánásmód (amelynek egyébként négy fő típusát szokták megkülönböztetni: a fizikai, a szexuális és az érzelmi abúzust/bántalmazást, illetve az elhanyagolást) - írja a témával foglalkozó cikkében a Psychology Today

Bántalmazott gyerekből bántalmazó szülő: hol az ördögi kör vége?
Bántalmazott gyerekből bántalmazó szülő: hol az ördögi kör vége? Fotó: Getty Images

Egy nemrégiben közzétett tanulmány három évtizeden keresztül (1986 és 2017 között) 38 556 anya-lánya párost követett nyomon, és elemezte a gyermekkori bántalmazás generációk közötti mintáit. Az alanyok egy részével rosszul bántak gyerekkorában, de voltak olyan résztvevők is, akiket nem bántalmaztak, és nem is hanyagoltak el. A kutatás egyik célja az volt, hogy rámutasson, a gyermekkori bántalmazás vagy elhanyagolás túlélőinek támogatásával elejét lehetne venni annak, hogy a gyermekekkel való rossz bánásmód generációról generációra megjelenjen. Az eredményeket április 30-án tették közzé online a The Lancet Public Health című folyóiratban.

Több szempontból is különleges a vizsgálat

A kohorszvizsgálat egy olyan kutatási forma, amely a vizsgált mintát egy speciális populációból, a kohorszból nyeri. A kohorsz olyan, körülbelül egy időben született emberek csoportja, akik valamilyen közös történeti-társadalmi tapasztalaton osztoznak - például ugyanabban az évben születtek.

Mint arra a tanulmány vezető írója, Jason Armfield és szerzőtársai (mindannyian a Dél-Ausztráliai Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet munkatársai) felhívták a figyelmet: vizsgálatuk tudomásuk szerint az első kohorszvizsgálat, amely a gyermekkori rossz bánásmód generációk közötti átörökítésének populációs kockázatát elemzi a gyermekvédelmi hatóságok által használt, a témával kapcsolatos definíciók alapján. Tanulmányuk emellett abból a szempontból is különleges, hogy a korábbi kutatásokhoz képest nagyobb kockázatot feltételez a gyermekkori rossz bánásmód generációról generációra való továbbadására.

A rossz gyermekkor problémás felnőttkort hozhat

Armfield és munkatársai tanulmányukban rámutattak, hogy "nagyon magas a kockázata annak, hogy azok a gyermekek, akiknek az anyja gyermekként rossz bánásmódban részesült, felnőttként ugyanazt adják tovább saját gyermekeiknek". Azt is megállapították, hogy "jellemzően azoknál a családoknál bánnak rosszul a szülők a gyerekkel, ahol a gyermekkori rossz bánásmód generációról generációra öröklődik". Figyelemre méltó adat, hogy azon gyermekek 30 százaléka, akiknek az anyjával rosszul bántak gyerekkorában, 12 éves korára már megtapasztalta vagy azt, hogy elhanyagolja őt az anyja, vagy azt, hogy bántalmazza.

"Az eredmények különösen aggasztóak, tekintve, hogy a gyermekbántalmazás vagy elhanyagolás áldozatai általában egészségügyi és szociális területen is nehézségekkel küzdenek" - mondta Leonie Segal, aki Armfieldhez hasonlóan ugyancsak dolgozott a kutatásban. "A bántalmazott gyermekek gyakran olyan felnőttekké válnak, akik fokozott szégyenérzettel, rossz impulzuskontrollal élnek, kiemelkedően magas a fenyegetettségérzésük, és gyakran szoronganak. Mindez növeli a korai szerhasználat és a mentális betegségek kialakulásának esélyét, amely tényezők tovább súlyosbítják a károkat" - így a szakember, aki arról is beszélt, hogy amikor ezek a gyermekek szülőkké válnak, gyakran nem képesek olyan mértékű együttérzésre, bizalomra, mint amilyenre szükség lenne. Nem tudják felmérni a gyermekeik szükségleteit, és rendkívül nehéz lehet számukra a gondoskodó szülői magatartás gyakorlása is.

Így lehet megóvni a jövő generációit

Mivel egyértelmű kapcsolatot állapítottak meg a gyermekkorukban bántalmazást vagy elhanyagolást elszenvedett anyák és annak valószínűsége között, hogy gyermekeikre ugyanez a sors vár, a szakemberek a túlélők korai életkorban és felnőttkorban történő támogatásának fontosságát is szerették volna hangsúlyozni. Azt gondolják ugyanis, így esély nyílik a jövő generációinak megóvására.  

A rossz gyerekkor nem ismert hatása - részletek.

Ruth Gilbert és Rebecca Lacey, a University College London munkatársai is osztják a tanulmány íróinak véleményét. "A gyermekkori rossz bánásmód igen elterjedt jelenség, hatásai ráadásul nemcsak az érintettek felnőttkorában jelentkeznek, hanem a következő generációk életét is meghatározhatják. Éppen ezért a pozitív szülői magatartás támogatására irányuló, egész lakosságra kiterjedő közegészségügyi intézkedésekre van szükség. Ennek fontos része a szülők szociális, gazdasági és foglalkoztatási körülményeinek javítása, valamint a szülők és a gyermekek számára nyújtott különféle segítő szolgáltatások biztosítása" - hangsúlyozták a kutatáshoz írt kommentárjukban. 


Segal fontosnak tartotta kiemelni, hogy az érintettek traumáival való foglalkozás nemcsak etikai kötelesség, hanem nagy egészségügyi és gazdasági hasznot is hoz a családok és a tágabb közösség számára. "Ha meg tudnánk akadályozni, hogy egyik generációról a másikra öröklődjön a gyermekekkel való rossz bánásmód, akkor az esetek oroszlánrészét megelőzhetnénk, jó irányba terelhetnénk a legkiszolgáltatottabb gyermekek életét, és megvédhetnénk a jövő generációit" - húzta alá a szakember.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Délelőtt északkeleten napos idő lesz, máshol tovább növekszik a felhőzet, és elszórtan záporok alakulnak ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag