+15° - +33°
Nincs front

Az állandó fáradtság erre utalhat

HáziPatika

A megfeszített munka, a nyomasztó felelősség és a stresszes hétköznapok már önmagukban is komoly kihívást jelenthetnek a szervezet számára. Az állandó fáradtságérzetet azonban gyakran nem a hétköznapi hajtás okozza, hanem például ásványianyag-hiányra is utalhat.

Bármely életszakaszban jelentkezhet

A testet és a lelket megerőltető időszakok sokszor egymást követik az életünk során. A vizsgák, a munkahelyi stressz, a családtervezéssel és a gyermekvállalással együtt járó felelősség, különböző betegségek, vagy akár a túlzásba vitt edzés is erősen megterhelhetik a szervezetünket. Ha már a pihentetőalvássem nyújt elegendő feltöltődést, akkor könnyen előfordulhat, hogy tüneteink vitamin- vagy ásványianyag-hiányra utalnak.

Így hat a kálium és a magnézium a szervezetünkre

Ahhoz, hogy a nehéz időszakokban is maximálisan helyt tudjunk állni, fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő mennyiségű magnézium és kálium beviteléről. A kálium ugyanis minden komolyabb biológiai folyamathoz nélkülözhetetlen: részt vesz a keringésben, a szív, a vese és az izmok működésében, a csontok és a fogak felépítésében, hozzájárul az idegrendszeri jelek továbbításához, valamint elősegíti a tápanyagfelvételt is. Azonban érdemes tudni róla, hogy bizonyos élethelyzetekben jóval könnyebben kiürül a szervezetből. 

ásványi anyag hiány fáradtság
Az állandó fáradtságérzet ásványianyag-hiányra is utalhat. Fotó: Getty Images

A kálium mellett a magnéziumra is elengedhetetlenül szükségünk van. A magnézium kedvező hatással van a szívműködésre, az energiatermelésre, az anyagcserére, a vérellátásra, az idegrendszerre, illetve hozzájárul az izmok és a csontok megfelelő állapotához is. Hiányában a fáradtság mellett ingerlékenység, izomgörcsök, gyakori fej- és hátfájás, étvágytalanság, valamint keringési panaszok is felléphetnek.

Mikor van szükség utánpótlásra?

Alvászavaroktól a különböző keringési betegségen át akár a daganatok kialakulásáig számos, az egészségünket érintő problémát összefüggésbe hozhatunk a stresszel - további részletek itt.

A változatos étkezés mellett is könnyen előfordulhat, hogy szervezetünk vitamin- és ásványianyag-pótlásra szorul. A túlzott fizikai igénybevétel, a stressz, a várandósság, a szoptatás időszaka, az erős izzadás, a hosszantartó fogyókúra, egyes betegségek - például hányás, hasmenés, bulimia, anorexia, daganatok, bélsipoly,alkoholizmus- során a magnézium és a kálium jóval gyorsabban kiürülhet a szervezetünkből. Szintén ásványianyag-hiányt okozhatnak egyes gyógyszerek, például vízhajtók, vérnyomáscsökkentők, kemoterápiás vagy immunrendszergátló készítmények is.

Egészséges életmód és koncentrált ásványianyag-pótlás

Az állandó fáradtság legyőzése érdekében fokozottan figyeljünk az egészségi állapotunkra. Törekedjünk az optimális testsúly elérésére, fordítsunk időt a - lehetőleg szabad levegőn történő - mindennapi mozgásra, és próbáljuk megteremteni a pihentető alvás feltételeit. Az ásványianyag-hiány elkerülése érdekében táplálkozzunk rendszeresen és változatosan. A kálium és magnézium bevitelét fokozhatjuk olajos magvak - például dió, tökmag, kesudió, fenyőmag -, valamint teljes kiőrlésű gabonák, édesburgonya, görögdinnye, szójabab, fekete bab, sárgaborsó, spenót, banán, avokádó és halak fogyasztásával.


Az ásványi anyagok koncentráltan, tabletta formájában is a rendelkezésünkre állnak. A kombinált, káliumot és magnéziumot is tartalmazó készítmények nem csak praktikusan alkalmazhatóak, de a megfelelő mennyiségben tartalmazzák mindkét ásványi anyagot. Amennyiben betartjuk a betegtájékoztató szerinti adagolási javaslatot, elkerülhetjük az ásványi anyag hiányából adódó állandó kimerültség-érzetet, fáradtságot, valamint a szervezetünk egészséges működését veszélyeztető magas vérnyomást, mozgásszervi, szív-, idegrendszeri- és vesebetegségeket. Ha azonban a fokozott, indokolatlan, és szokatlan módon jelentkező fáradtságérzetet hosszú távon is tapasztaljuk, mindenképpen érdemes kérni a részletes orvosi kivizsgálást.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Természetes válaszok a stresszkihívásra (x)
támogatói tartalom
Stressz

Természetes válaszok a stresszkihívásra (x)Egy friss felmérés szerint a többség a stresszt a mindennapi élet olyan kikerülhetetlen velejárójának tartja, amely kézben tartható, korlátok közé szorítható.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban szombaton délelőtt alig lesz felhő az égen, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag