Koronavírus: ezek a vitaminok fogynak

A járvány kitörése óta egyre többen fogyasztunk rendszeresen vitaminokat, leggyakrabban pedig C- és D-vitaminnal erősítjük a szervezetüket - többek között ez derült ki a HáziPatika.com Nagy Egészségfelmérésének eredményeiből.

Már több mint egy év eltelt azóta, hogy az első koronavírussal fertőzött beteget azonosították Magyarországon. Az elmúlt hónapokban a járványügyi előírások betartása mellett sokan vitaminok és táplálékkiegészítők fogyasztásával is próbálták felkészíteni a szervezetüket a kórokozó elleni küzdelemre. A HáziPatika.com Nagy Egészségfelmérésében többek között arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen készítményeket vásárolt leginkább a lakosság, mely korcsoportok tartották legfontosabbnak a vitaminpótlást, illetve összességében mennyivel nőtt az igény a vitaminok iránt az elmúlt egy évben.

A február 5-16 között készült, nem, kor és iskolai végzettség alapján a magyar internetezőkre reprezentatív kutatást 4687 ember töltötte ki.

Az eredményekből is jól látszik, hogy a koronavírus-járvány alatt megnőtt a különböző vitaminok és étrendkiegészítők iránti kereslet. A járványt megelőző évben a válaszadók ötöde soha nem használt efféle készítményeket, 34 százalék alkalmanként, 46 százalék pedig rendszeresen vásárolt ilyen termékeket a patikákban. A tavalyi évben viszont már a kérdőívet kitöltők 60 százaléka rendszeresen, 23 százalék pedig alkalmanként szedett vitaminokat, és csupán 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy soha nem használt ilyen termékeket.

Az idősek egyre jobban figyelnek a vitaminpótlásra

A járvány időszakában a középkorúaknál, illetve az idősebbeknél nőtt meg számottevően a vitaminfogyasztás. A 35-44 év közötti korosztálynál 45-ről 60 százalékra emelkedett azok aránya, akik rendszeresen szednek valamilyen készítményt. A 45-55 közöttieknél 47-ről 67 százalékra emelkedett a rendszeres vitaminfogyasztók aránya. A legnagyobb arányban az 55 év felettiek használnak ilyen készítményeket, 71 százalékuk a járvány kitörése óta rendszeresen szed vitaminokat, míg a pandémia előtti évben csupán 53 százalékuk tartotta ezt fontosnak.

A legfiatalabb, 18 év alatti válaszadók vitaminfogyasztási szokásait ugyanakkor nem változtatta meg számottevően a pandémia: ugyanúgy 64 százalék jelölte azt, hogy nem szed semmilyen készítményt, mint a járvány előtti évben.

A járvány kitörése óta több vitamint fogyasztunk. Fotó: Getty Images
A járvány kitörése óta több vitamint fogyasztunk. Fotó: Getty Images

A vitaminokat és étrendkiegészítőket teljesen elutasítók körében az egészségügyi krízishelyzetben sem lettek számottevően népszerűbbek ezek a termékek: a pandémia előtti évben 20, míg a járvány alatt is 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem használ vitaminokat. Számottevően, 46-ról 60 százalékra nőtt viszont azok aránya, akik korábban csak egy-egy alkalommal nyúltak a vitaminokért, míg a pandémia hónapjaiban rendszeressé tették a vitaminbevitelt.

A legtöbben C-vitamint szednek

Azok, akik vitaminpótlással próbálják felerősíteni szervezetüket a koronavírussal - illetve más kórokozókkal - szemben, rendszerint C- és D-vitamint vásároltak az elmúlt hónapokban. Ha azimmunrendszertámogatása kerül szóba, a legtöbbeknek a C-vitamin jut eszébe, a válaszadók legnagyobb arányban (71 százalék) ezt keresik a patikákban. Az immunrendszer megerősítése mellett a sebgyógyulásban, a bőr és a csontozat egészségében is fontos szerepe van ennek a vitaminnak, a járvány hónapjaiban a pótlása különösen fontos lehet azok számára, akiknek a szervezete valamilyen okból hiányt szenved belőle. 

A legtöbben C- és D-vitamint szednek a járvány alatt. Forrás: HáziPatika.com
A legtöbben C- és D-vitamint szednek a járvány alatt. Forrás: HáziPatika.com

Nagyjából hasonló arányban, a válaszadók 68 százaléka szed a járvány kitörése óta rendszeresen D-vitamint. Az elmúlt hónapokban több kutatás is igazolta, hogy a vitamin hiányában nagyobb eséllyel fertőződhetünk meg, de az alacsony vitaminszintet már korábban is több egészségügyi problémával összefüggésbe hozták már a diabétesztől a különböző gyulladásokon át bizonyos szívbetegségekig. 


A kutatás eredményei szerint igen népszerűek a multivitaminok is, a válaszadók 39 százaléka jelölte be, hogy a pandémia ideje alatt fogyaszt efféle készítményeket. B-vitaminokat, valamint kalciumot a kérdőívet kitöltők 20-20 százaléka használt az elmúlt egy évben, a cink bevitelére a válaszadók 16 százaléka fordított figyelmet, 14 százalék pedig a vaspótlásról is gondoskodott. Szelént a válaszadók 9, A-vitamint 6, folátot és folsavat pedig a 4 százalékuk pótolt a pandémia hónapjaiban.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +27 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a ködfoltok feloszlanak, gyengén felhős, napos idő lesz jellemző.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag