Koronavírus: legkorábban ekkor olthatják a 12 év alattiakat

HáziPatika

Az Egyesült Államokban gőzerővel zajlik az mRNS-alapú vakcinák 12 évnél fiatalabbakon végzett klinikai vizsgálata. Ám az eredményekre egy darabig még várnunk kell. Mutatjuk, miért.

Jelenleg a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaga az egyetlen, amivel a 12-15 éveseket immunizálják: az Európai Bizottság június elsején engedélyezte használatát e korcsoport számára is. Egyelőre az Egyesült Államokban is csak a 12 éven felülieket oltják vele, de a két mRNS-alapú vakcina gyártója, a Pfizer és a Moderna már hónapok óta humán klinikai vizsgálatok keretében a fiatalabbakon is teszteli.

gyerekek oltása
Ha a gyerekek visszamennek az óvódába, iskolába, fokozottan ki lesznek téve a fertőzésveszélynek. Fotó: Getty Images

Mivel közel az őszi iskolakezdés, és a delta variáns világszerte kezd dominánssá válni, exponenciálisan növelve az új fertőzöttek számát, az amerikai kórházakban pedig egyre fiatalabbakat látnak el - akik gyakran súlyos állapotban kerülnek be -, igencsak sürgetővé vált a vizsgálatok eredménye. Azért, hogy kiderüljön, biztonságosan alkalmazhatók és hatékonyak-e az mRNS-alapú koronavírus elleni vakcinák a 12 év alatti gyermekeknél is - írta összefoglalójában a CNN. 

Mikor olthatják a 12 év alatti gyermekeket?

A Pfizer több mint 4600 gyereket vont be humán klinikai vizsgálatába: őket három korcsoportra bontották. Külön tesztelik a 5-11 éveseket, a 2-5 éveseket, valamint a 6 hónap és 2 év közöttieket. A legidősebbek, vagyis a 5-11 évesek vizsgálati eredményei várhatóan még szemptemberben megérkeznek, és ha minden a vállalat tervei szerint alakul, még ebben a hónapban kérhetik az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól (FDA) a vakcina sürgősségi alkalmazásának engedélyezését. A 2-5 éves korosztályra vonatkozó adatok is a közeljövőben érkezhetnek, ám a legfiatalabbak eredményeit a Pfizer legkorábban októberre vagy novemberre várja. Így számukra optimális esetben is csak év végén, vagy jövő év elején válhat elérhetővé a védőoltás.

Ha sikerülne felgyorsítani a 12 éven felüli serdülők és a felnőttek oltását, csökkenne a COVID-19 okozta megbetegedés és a súlyos szövődmények kockázata az életkoruk miatt egyelőre oltásra nem jogosultaknál - vélik amerikai szakértők. A probléma nem csak az Egyesült Államokban akut. Részletek!

A Moderna klinikai vizsgálatában körülbelül 6700, 6 hónap és 11 év közötti gyermek vesz részt. Hogy mikor lesznek esedékesek az eredmények, arról viszont a vállalat eddig nem nyilatkozott. Buddy Creech, a Vanderbilt Egyetem fertőző gyermekbetegségekkel foglalkozó specialistája, a Moderna gyermekek számára fejlesztett Covid-19 vakcinájának egyik vezető kutatója egyelőre mindenkit türelemre int. Véleménye szerint kicsi rá az esély, hogy év végéig, vagy akár 2022 első negyedévéig jelentős előrelépés történne e téren. A sietség semmiképpen nem mehet a biztonságosság rovására - vallják a gyártók. Gyerekek esetében ráadásul a tesztelés során több szempontból is fokozott óvatosságra van szükség.

"A gyerekek nem kis felnőttek"

Gyermekkorban azimmunrendszermég alakul, ez a fejlődés, érés pedig életkortól függően más-más szakaszban jár. A vakcinagyártóknak amellett, hogy megvizsgálják, a 12 év alattiaknál is biztonságos és hatékony-e a vakcina, azt is ki kell kísérletezniük, hogyan alakuljon az adagolás, mennyi hatóanyagra és hány dózisra van szükségük a gyerekeknek. Ez ugyanis életkoronként más és más lehet. "Amit egy hat hónapos gyermeknél látunk, eltérhet attól, amit egy 3 éves, vagy egy 8 éves gyermeknél tapasztalunk, esetleg egy 13, vagy 14 éves serdülőnél. Tehát tényleg minden életkort külön-külön kell vizsgálni és eszerint értékelni a vakcinákat" - számolt be róla Chip Walter, a Pfizer kísérleteinek egyik irányítója, a Duke Egyetem gyermekorvosa.


A pontos adagolás azért is fontos, mert ha a vakcina kevés hatóanyagot tartalmaz, nem alakul ki megfelelő immunválasz a koronavírussal szemben. Ha viszont túl sokat, pont ellenkező lesz a helyzet: erős immunválasz jön létre, de szükségtelenül olyan egészségügyi hatások, oltási reakciók jelentkezhetnek - mint a láz, az oltás helyén érzett fájdalom, a fáradtság vagy a nyűgösség -, amelyek a fiatalabbakat különösen megviselhetik.

"Ha az oltás után egy napig fáj a karom, és emiatt nyűgös vagyok, lehet, hogy a feleségem kigúnyol, de ez nem nagy ügy. Ám ha egy kétéves gyermek a combjába kapja az oltást, és olyan erős fájdalmai lesznek utána, hogy nem tud járni, már más a helyzet. Ez az érintettekből sokkal nagyobb szorongást válthat ki" - magyarázta Buddy Creech. Az is kérdés, hogy milyen jellegű és milyen spektrumú mellékhatásokra számíthatnak a 12 év alattiak.

Ezért is van szükség óvatosságra

Mindmellett a vakcinagyártók arról is meg akarnak győződni, hogy oltóanyaguk nem teszi még betegebbé a koronavírust elkapó gyerekeket azzal, hogy túlzottan erős immunreakciót generál náluk, ami súlyosbíthatja a betegség lefolyását. Erre ugyanis már volt példa az 1960-as években egy légzőszervi megbetegedés elleni RSV vakcina esetében - írta a CNN. Ahogy arról is meg kell bizonyosodni, hogy a vakcina nem súlyosbíthatja-e a COVID-19 után gyermekeknél ritkán kialakuló sokszervi gyulladást (MIS-C). 

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +24 °C
Minimum:
+6, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag