+7° - +22°
Kettős front

A vérünkből kiderül, lesz-e tüdőrákunk

Új módszerrel mutatható ki a tüdőrák kockázata. A szűrővizsgálathoz elég egy egyszerű vérvétel - jelentette be a Weizman Tudományos Intézet (WIS).

A vérvizsgálat a sejteknek azt a képességét méri, ahogy a genetikai károsodásra válaszolnak. Az új módszer az egyes páciensek egyéni DNS-javítási képességén, vagyis annak a három DNS-javító enzimnek az aktivitásán alapul, amelyeken keresztül a sejtek reagálnak a károsodásokra.
Ha az elért pontszám alacsonyabb, akkor nagyobb a tüdőrák kockázata.

vérvizsgálat, szűrővizsgálat, teszt, rák, tüdőrák, daganatos megbetegedés
Vérünk előre jelezheti a tüdőrákot. Fotó: iStock

Nem elég 2 tényezőt figyelembe venni

A tüdőrák napjainkban a daganatos halálozások vezető oka. A kockázat megállapításakor a jelenlegi szűrési protokoll a páciensek életkorát és dohányzási szokásait veszi alapul. A kutatók szerint azonban nem elég csupán ezzel a két tényezővel számolni, mivel így csak a tüdődaganatok kis százalékát tudják megelőzni. Ráadásul általában nem is szűrik azokat az embereket, akik nem tartoznak egyértelműen ebbe a két veszélyeztetett csoportba. Sokan ezért nincsenek is tudatában a kockázatnak, így daganatukat csak későn ismerik fel.

A tüdőrák gyógyulási esélyei Magyarországon - olvassa el a részleteket itt!

A kutatók 150 olyan beteget vizsgáltak meg, akinek az összes tüdőrákos eset körülbelül 8 százalékát adó, úgynevezett nem-kissejtes tüdőrákja volt. A kontrollcsoportban 143 egészséges ember vett részt. Vérvétel után kiszámolták az egyes résztvevők DNS-javítási eredményét a három enzim aktivitása alapján. Azt találták, hogy a tüdőrákos betegek eredménye alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoporté, ami megerősíti, hogy az enzimek aktivitása a tüdőrák kockázatának erős jelzője (biomarkere) a dohányzási szokásoktól függetlenül. A kutatók azt is kimutatták, hogy a gyenge DNS-javítási tevékenység ötször akkora kockázatot takar, mint amekkorát önmagában az életkorból vagy a dohányzási szokásokból becsülni szoktak. A javítási képesség gyengesége azt is megmagyarázhatja, hogy miért alakul ki tüdőrák azoknál is, akik nem dohányoznak.


Az eredmények segíthetnek a korai tüdőrákszűrések hatékonyságát javítani, és talán több embernél felismerik a kockázatot, ami korábbi diagnózishoz és kezeléshez vezethet.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+13, +22 °C
Minimum:
+7, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt nyugat, délnyugat felől növekedni, vastagodni kezd a felhőzet, de legfeljebb délen lehet helyenként eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag