Nyomelemek, amelyek hatnak a pajzsmirigyre

HáziPatika

Pajzsmirigyünk rendkívül fontos szerepet tölt be testünk működésében, hiszen hormonjai a szervezet valamennyi sejtjének aktivitását szabályozzák. Érdemes tehát odafigyelnünk arra, hogy táplálkozásunkkal is segítsük ezt az apró, mindössze 20-40 grammos szervet.

Egyes nyomelemek étkezés általi bevitele például kifejezetten szükséges ahhoz, hogy apajzsmirigymegfelelően tudja ellátni funkcióját. A nyomelemek jellemzően olyan hasznos kémiai elemek, amelyeket az emberi szervezet csak kis mértékben tartalmaz, feladatuk pedig, hogy lehetővé tegyék a biokémiai reakciók és folyamatok zökkenőmentes lefolyását. Íme, egy rövid lajstrom azokról az elemekről, amelyekért pajzsmirigyünk hálás lehet.

Jód

A lista első helyére mindenképpen a jód helyezhető, mivel egyedül a pajzsmirigy számára nélkülözhetetlen a kellő mértékű megléte, ezáltal mégis a teljes rendszerre kihatással van. Ez az anyag a mirigy által kiválasztott hormonok, a tiroxin (T4) és a trijód-tironin (T3) alkotórésze, ennek megfelelően aránylag nagy mennyiségre van belőle szükség. Ez napi szinten mintegy 0,15 milligrammot jelent a felnőttek esetében. Hiánya és - főként táplálékkiegészítők általi - túladagolása egyaránt zavarokat okozhat a pajzsmirigy működésében.

Nem minden esetben hasznos a jódfogyasztás pajzsmirigy-alulműködés esetén. Erről bővebben ide kattintva olvashat.

A tenger gyümölcsei, a tojás, a spárga, a gomba, a spenót, a brokkoli, a szezámmag, a kesudió és afokhagymaegyaránt gazdag forrásai ennek a nyomelemnek, ahogy a jódozott só is. Pajzsmirigy-alulműködés esetén is gyakran lehet jódfogyasztásra vonatkozó javaslatokkal találkozni, ehhez azonban fontos kitétel idült autoimmun gyulladás, úgynevezett Hashimoto-thyreoiditis esetén, hogy a jód extra bevitele súlyosbíthatja is a bajokat.

Szelén

Hasonlóan a jódhoz, a szelén is igen fontos a pajzsmirigy ideális működésében. Egyrészt segít a jód beépítésében, másrészt szabályozza a szerv által termelt hormonok összetételét azáltal, hogy a tiroxint trijód-tironinná alakítja. Megléte segít a két hormont megfelelő szinten tartani a vérben, a májban, a vesében és az agyban.

A pajzsmirigy idült autoimmun gyulladása esetén szükséges lehet a bővebb szelénpótlás, egyébként a napi ajánlott beviteli mennyiség felnőttek számára 0,06 milligramm. Ehhez a legjobb választás a tengeri halak húsa, a sertés- vagy marhahús, a gomba, a szójabab, a dió és a naprafórgómag.

Cink

A megfelelő mennyiségűcinkelengedhetetlen a pajzsmirigy optimális működéséhez. Ez a nyomelem a szelénhez hasonlóan hozzájárul ahhoz, hogy a T4-hormon könnyebben felhasználható, aktív T3-hormonná alakuljon. Ezen felül a cink az agyalapi mirigy működését is befolyásolja, mivel - közvetett módon - képes megnövelni a TSH, azaz - a pajzsmirigy hormontermelését serkentő - thyreoidea stimuláló hormon szintjét, amennyiben a T3 és T4 értéke túl alacsony.

Egyes húsételek azon túl, hogy finomak, hasznos nyomelemeket is tartalmaznak
Egyes húsételek azon túl, hogy finomak, hasznos nyomelemeket is tartalmaznak

A pajzsmirigy kóros működése mögött gyakran áll cinkhiány a háttérben, azonban a túlzott cinkbevitel is lehet káros. A javasolt érték felnőtt nők esetében ezért napi 8-9, férfiaknál pedig 10-11 milligramm. Finom fogás lehet a hasznossága mellett a szardínia, a marha-, a bárány- és a pulykahús, a szójabab, a teljes őrlésű gabonák, a napraforgómag, a pekándió, a mandula, a dió, a juharszirup, továbbá a gyömbér is.

Réz

Mind a TSH, mind a tiroxin termeléséhez szüksége van a szervezetnek rézre, továbbá ez a nyomelem szerepet játszik a jód oxidációjában is. Szoros kölcsönhatásban van a cinkkel, ami például azt eredményezi, hogy cinkpótlás esetén nehezebbé válik a réz felszívódása, ezáltal csökken a vérben található mennyisége. Ritkán ugyan, de a rézhiány működési zavarokat okozhat a pajzsmirigyben, sőt, egy kutatás szerint hajlamosabbá teheti a pajzsmirigy-alulműködésben szenvedőket a magas koleszterinre és a szívproblémákra.

Réz nagyobb mennyiségben található a marhahúsban, az osztrigában, az étcsokoládéban, a paradicsompürében, a diófélékben, a szójababban, a fehérbabban, a csicseriborsóban és a napraforgómagban. Napi szinten körülbelül 1,4 milligrammra tehető egy felnőtt szervezet szükséglete.


Vas

Vashiány esetén csökken a hem-függő thyroid peroxidáz (TPO) aktivitása, márpedig ez az enzim szerepet játszik a TSH szintjének emelésében. A láncolat következő elemeként tehát a túl kevés vas ronthatja a pajzsmirigy működésének hatékonyságát, akár annak alulműködéséhez is vezethet. Fontos, hogy amennyiben vas- és jódhiány egyszerre alakul ki a szervezetben, nem elég kizárólag a jódbevitelt növelni, a pajzsmirigy kiegyensúlyozott működéséhez a vaskészleteket is fel kell tölteni.

Érdekesség, hogy a vas hasznosulását a már jelenlévő vas mennyisége szabályozza a szervezetben: ha már eleve megfelelő a szintje, kevesebb vas szívódik fel. Ugyancsak befolyásolja ezt a C-vitamin, valamint az a tény, hogy a növényi eredetű vas hasznosulása sokkal kevésbé hatékony, mint az állati eredetű, fehérjéhez kötött vasféleségeké. Így tehát hiába magas egyes növények vastartalma, a legjobb forrást a húsok és a belsőségek jelentik. A napi ajánlott fogyasztás felnőtt nők esetében kicsit magasabb, 15 milligramm, míg ugyanez a szám a férfiaknál 12 milligramm.

Cikksorozatunkban korábban írtuk:

- Mi a pajzsmirigy-alulműködés?

- A pajzsmirigy-alulműködés előfordulása, okai

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt csak kevés felhő lesz az égen, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag