Ezekkel a szokásokkal károsíthatjuk az ereinket

HáziPatika

Az ereink védelméért nemcsak egészséges életmóddal, táplálkozással és elegendő mozgással tehetünk, hanem azzal is, ha tudatában vagyunk annak, hogy bizonyos szokásaink károsíthatják őket.

A Brightside cikkéből kiderül, milyen szokásokra kell odafigyelnünk, hogy megóvjuk az ereink egészségét. Ha rendszeresen borotváljuk a lábunkat, akkor figyeljünk arra, hogy ne kapkodjunk, mert ha megvágjuk magunkat, akár nagyobb ereket is megsérthetünk, ráadásul a meleg víz hatására a vérzés még intenzívebb lehet. Éppen ezért mindig legyünk óvatosak, és éles borotvát használjunk.

Ezek az ételek tisztítják az ereket

Ha a vérerek falára belülről plakkok rakódnak le, a vér áramlása akadályokba ütközhet, lelassulhat. Ez pedig akár súlyos betegségekhez, életveszélyes állapotokhoz is vezethet. Mit ehetünk ellene? Kattintson a részletekért!

A túl sok cukor és a szoros ruhák is károsíthatják az ereket

A száraz testkefézéssel is érdemes óvatosnak lenni. Bár sok helyen lehet olvasni, hogy mennyire jót tesz a bőrnek és a keringésnek, az ereinkre valójában igencsak káros hatással lehet. Ha túl gyakran használjuk a kefét, vagy a sörtéi túl durvák, mikrosérüléseket okozhat a bőrön, és az ereink falát is meggyengítheti. Ha szeretnénk hámlasztani a bőrünket, arra jobb megoldásnak számíthatnak a gyengéd bőrradírok (illetve a kettő váltogatása), mivel ezek használata közben egyúttal át is masszírozzuk a lábat, ami segíthet abban, hogy az ereink ne lustuljanak el.

Az aktív életmód és a rendszeres sport sokat segíthet abban, hogy megőrizzük az ereink rugalmasságát, de itt is nagyon fontos, hogy ne essünk túlzásokba. A rendszeres futás önmagában nem okoz visszeresedést, mint mondjuk a terhesség vagy a nagyobb mértékű hízás, de a futás közben felfokozódott véráramlás az arra hajalmosaknál károsíthatja az ereket és ezáltal ronthatja a keringést a lábban.

A túlzott cukorfogyasztás is károsíthatja az ereinket. Fotó: Getty Images
A túlzott cukorfogyasztás is károsíthatja az ereinket. Fotó: Getty Images

Szintén ártalmas lehet az ereinknek, ha túl sok cukrot, illetve cukros élelmiszert fogyasztunk. A túl sok cukor hatására ugyanis megemelkedhet a vérnyomás, ez pedig meggyengítheti az ereket. Emellett az ereink be is gyulladhatnak tőle, amitől kevésbé hatékonyan tudják keringetni a vért, ettől pedig kitágulhatnak és kidagadhatnak. Ha szeretnénk a cukorfogyasztásunkat, illetve a vércukorszintünket kordában tartani, fontos, hogy tisztában legyünk a különféle élelmiszerek cukortartalmával.


Ha valaki hajlamos a visszeresedésre, annak érdemes lehet azt is átgondolnia, hogy mennyire szoros ruhákat hord, vagy éppen mennyire szoros övet visel, mivel ezek is ronthatják a keringést, keményebb munkára késztetve vele az ereket. Éppen ezért semmiképpen sem jó ötlet minden nap, illetve egész álló nap az alakformáló fehérneműk, szoros farmerek, fűzők viselése sem.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szerdán délelőtt tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, elszórtan eső, zápor is kialakul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag