Az újraélesztés lépései

A szürke hétköznapok során aligha számítunk vészhelyzetekre, olykor mégis előfordul, hogy gyors és higgadt közbeavatkozással megmenthető egy embertársunk élete. Éppen ezért nem árt tisztában lenni az újraélesztés legalapvetőbb szabályaival.

A legfontosabb természetesen, hogy ne essünk pánikba, ha valaki segítségre szorul!

Mérjük fel a beteg állapotát

Amennyiben egy földön fekvő betegre találunk, először szólítsuk meg, ha kell, óvatosan rázzuk meg a vállainál fogva. Reakció hiányában kérjünk segítséget a környezetünkben lévőktől, valamint telefonon a 112-es segélyhívón.

A megfelelő újraélesztési technika megmentheti egy ember életét
A megfelelő újraélesztési technika megmentheti egy ember életét

Következő lépésként ellenőrizni kell, hogy a beteg lélegzik-e. Nézzünk a szájába, hogy nem találunk-e valamilyen eltávolítandó idegentestet, esetleg hányást, ami elzárja a légutakat. Ezután a homlokánál és az állánál fogva hajtsuk hátra az érintett személy fejét. Hajoljunk fölé olyan módon, hogy lehetővé váljon a hármas érzékelés: azaz hallhassuk és érezhessük a légzését, a szemünkkel pedig rálássunk a mellkasmozgására. Figyeljünk 10 másodpercig, ezalatt legalább két lélegzetvételt kell tapasztalnunk.

Mit tegyünk másképp, ha egy gyermeket kell újraélesztenünk? Részletek itt.

Mellkaskompresszió és lélegeztetés

Ha a beteg nem lélegzik, kezdjük meg az újraélesztést, amíg a mentők kiérkeznek. Az egyik tenyerünket tegyük a szegcsont alsó harmadára, a másikat pedig erre a kézre úgy, hogy az ujjainkat kulcsoljuk össze. Nyomjuk a mellkast 5-6 centiméter mélyre percenként 100 alkalommal. A karunkat tartsuk nyújtva, a csuklónkat pedig mereven.


Összesen 30 lenyomás után hajtsuk hátra a beteg fejét, fogjuk be az orrát, a száját nyissuk ki az állainál fogva, majd egymás után kétszer fújjunk normál légvételnyi levegőt a szájába. Közvetlenül a befújás után forduljunk a mellkas felé azt nézve, süllyedni kezd-e a befújás után.

A 30:2 arányú szív-tüdő újraélesztést addig folytassuk, amíg a beteg keringése helyre nem áll, vagy a mentők a helyszínre nem érkeznek. Mivel a módszer elég fárasztó fizikailag, szerencsés, ha többen végezzük felváltva.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag