+10° - +25°
Nincs front

Visszahívták a katonákat a kórházakból

HáziPatika

Nyolc hónapos szolgálatuk után július elsejétől visszahívták az egészségügyi intézményekből az oda kivezényelt teljesítő katonákat és a rendőröket.

A szennyvízvizsgálatok szerint egyelőre nem várható a fertőzésszámok emelkedése itthon. Részletek itt.

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében tavaly november 16-ától 93 egészségügyi intézményben teljesítettek szolgálatot a Magyar Honvédség katonái. Az egyenruhások olyan feladatokat láttak el, amelyek nem igényelnek szakmai képzettséget. Elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeztek, így csökkentve az egészségügyi dolgozók leterheltségét.

Az elmúlt hónapokban közel száz egészségügyi intézményben nyújtottak segítségek a katonák

Az elmúlt hónapokban közel száz egészségügyi intézményben nyújtottak segítségek a katonák.

Fotó: Getty Images

Mint azt a Népszava írja, a járvány harmadik hullámának lecsengésével, június 30-án levélben értesítették az érintett intézmények vezetőit, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere javaslatára kivonják a kórházakból a kirendelt katonákat. Az intézkedést Pintér Sándor belügyminiszter is jóváhagyta.


A lap által megkérdezett kórházi vezetők elárulták, váratlanul érte őket a döntés, és hiányozni fognak az egyenruhások az ellátásból, akik lényegében az alapvetően is fennálló munkaerőhiányt ellensúlyozták. Bár a járvány lecsendesedett, a kórházakban továbbra is szükség lenne a katonák nyújtotta segítségre. A katonákkal együtt a kórházparancsnokokat is visszahívták az intézményekből, akik tavaly március óta felügyelték a kórházak készletgazdálkodását.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső