+17° - +38°
Nincs front

Ma még csak egy pókhálóvéna, később nem győzöm takargatni a visszértágulatokat?

Kiss Gréta

A visszérbetegség a magyar lakosság csaknem 20 százalékát érinti, főleg nőknél, azon belül is a már szült, 30-40-évesnél idősebb korosztálynál gyakori a kialakulása. A kezdeti, még enyhe, figyelmeztető tüneteket sokan nem veszik komolyan - így például a pókhálóvénák megjelenését -, és csak akkor eszmélnek, amikor már kidudorodó, kanyargós értágulatok csúfítják a lábukat.

A visszér kék vagy sötétlila színű, duzzadt, megnagyobbodott, kacskaringósan futó véna, amely a test bármely pontján előfordulhat, de leggyakrabban a lábakon jelentkezik. Bár alapesetben nem tekinthető súlyos betegségnek, sok kellemetlenséget okozhat, ha pedig nem foglalkozunk vele, komoly problémákhoz is vezethet. Sőt: mivel esztétikailag nem túl szép látvány, az érintettek kényelmetlenül vagy zavarban érezhetik magukat miatta.

Veszélyben a túlsúlyosok és a várandós nők

Ami a kialakulását illeti, akkor jelentkezik, amikor a vénákban lévő kis billentyűk nem működnek megfelelően. Az egészséges vénában a vér zavartalanul áramlik a szív felé: visszafelé történő áramlását apró billentyűk sora akadályozza meg, amelyek, amikor kell, kinyílnak, máskor bezárulnak. Ha ezek a billentyűk valamilyen oknál fogva meggyengülnek vagy megsérülnek, a vér visszaáramolhat és összegyűlhet a vénában, ami végül a vénafalak gyengülését, a vénák tágulását (visszerességet) okozhatja. Bizonyos tényezők növelhetik a visszeresség kockázatát: nőknél gyakoribb a probléma, de rizikófaktor a közeli családtag visszérbetegsége (azaz örökölt kötőszöveti gyengeség), az előrehaladott életkor, a túlsúly, az ülő- vagy állómunka és a terhesség is.

Tudta?

A terhesség alatt kialakuló visszerek általában a szülést követő három-tizenkét hónapon belül orvosi kezelés nélkül is visszahúzódhatnak.

Tipikus tünet a nehézláb-érzés

A visszértágulatot leginkább jellegzetes megjelenéséről lehet felismerni, amelyről cikkünk elején már írtunk, ugyanakkor más panaszok is utalhatnak a problémára. A 3 milliméternél kisebb átmérőjű hajszálértágulat, más néven pókhálóvéna például az első figyelmeztető tünetek közé tartozik, tulajdonképpen a visszeresség enyhe formájáról van szó. Általában kék, lila vagy vörös árnyalatú, nevét pedig onnan kapta, hogy alakja a pókhálóra emlékeztet. A visszérbetegség sokszor fájdalommal jár (amely hosszú ideig tartó ülés vagy állás után erősödik), illetve nehézláb-érzéssel, de az érintetteket az alsó lábszárban tapasztalható égő, lüktető érzés, izomgörcsök és duzzanat is kínozhatja. Jellemző a visszér körüli viszketés, bőrelszíneződés is.

A visszérbetegség a magyar lakosság csaknem 20 százalékát érinti. Fotó: Getty Images
A visszérbetegség a magyar lakosság csaknem 20 százalékát érinti. Fotó: Getty Images

A mozgás segít, a magas sarkú cipő árt

Ahhoz, hogy a visszerességet diagnosztizálni lehessen, az orvos általában részletesen kikérdezi a pácienst a tüneteiről, majd fizikai vizsgálatot végez. Szükség lehet ultrahangvizsgálatra is, hogy ellenőrizni lehessen a vénákban lévő billentyűk működését, vagy azt, hogy nincs-e nyoma vérrögnek. Ha a szakember úgy dönt, hogy kezelésre van szükség, először valószínűleg különféle életmódbeli változtatások fontosságára hívja fel a figyelmünket, amelyek nemcsak az állapotunk javításában, a "könnyű lábak" visszaszerzésében segítenek, de a megelőzésben, a visszértágulatok kialakulásának lassításában is nagy szerepet játszhatnak. A következőket mindenképpen tartsuk be:

  • Törekedjünk arra, hogy testsúlyunk normális, étrendünk pedig egészséges (változatos, rostban gazdag) legyen. Ha leadjuk a felesleges kilókat, azzal nagy terhet veszünk le a vénáinkról. Részesítsük előnyben az alacsony sótartalmú ételeket, így megelőzhetjük a vízvisszatartás okozta duzzanatokat.
  • Figyeljünk arra, hogy mit viselünk. Kerüljük a magas sarkú cipőket: az alacsony sarkú lábbelik jobban megdolgoztatják a vádliizmokat, ami jobb a vénáknak. Ne vegyünk fel szűk ruhákat, mert negatív hatással lehetnek a véráramlásra.
  • Polcoljuk fel a lábainkat, naponta többször, alkalmanként legalább 10-20 percre. Ügyeljünk arra, hogy a sarok magasabban legyen, mint a térd: feküdjünk például úgy, hogy a lábunk alá három vagy négy párnát teszünk.
  • Kerüljük a hosszú ideig tartó ülést vagy állást. Igyekezzünk gyakran változtatni a testhelyzetünket, hogy elősegítsük a véráramlást. Különösen arra figyeljünk, hogy ne üljünk hosszasan keresztbe tett lábbal!
  • Mozogjunk, de természetesen csak olyan gyakorisággal és intenzitással, amit állapotunk megenged. A gyaloglás például nem megerőltető, de remekül felfrissíti a vérkeringést.

Az orvos kompressziós harisnya viselését is javasolhatja, amely csökkenti a lábszár duzzanatát és a vénákban lévő emelkedett vérnyomást. A visszeres panaszok enyhítéséhez hozzájárulhatnak még a krémek és vizes bázisú gélek, illetve a vénavédő gyógyszerek, amelyek erősítik a vénafalat és javítják a vénás visszaáramlást, így csökkentik a vér pangását a vénákban.

Ritkán, de előfordulhat, hogy a visszér különféle szövődményeket okoz. Ilyen például a lábszárfekély, amely a károsodott visszér közelében, leggyakrabban a bokánál jelenik meg. Kialakulása előtt általában egy adott részen elszíneződik a bőr. A tromboflebitisz is egy lehetséges szövődmény, lényege, hogy a láb vénájában kialakuló vérrögök a véna gyulladását okozzák. Vérzés ugyancsak felléphet, mivel a bőrhöz nagyon közel lévő vénák esetenként megrepedhetnek.

Amennyiben mindezek ellenére is fájdalmat vagy kellemetlenséget, esetleg különféle komplikációkat okoz a visszérbetegség, esetleg már eleve nagyon súlyos állapotban kerültünk orvoshoz, szóba jöhet a szkleroterápia (a felületes tágult vénák helyi, injekciós kezelése), a hagyományos sebészi kezelés (ilyenkor eltávolítják a panaszt okozó visszértágulatokat), illetve a radiofrekvenciával végzett műtét vagy lézerszondával végzett eljárás.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Természetes válaszok a stresszkihívásra (x)
támogatói tartalom
Stressz

Természetes válaszok a stresszkihívásra (x)Egy friss felmérés szerint a többség a stresszt a mindennapi élet olyan kikerülhetetlen velejárójának tartja, amely kézben tartható, korlátok közé szorítható.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+31, +38 °C
Minimum:
+17, +22 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a napsütést gomolyfelhők is zavarhatják, de számottevő csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag