Ezért lehet veszélyes a COVID-19 a gyógyulás után is

HáziPatika

A betegség lefolyásának súlyosságától függetlenül számos COVID-19-túlélőnek kell megküzdenie a fertőzés után kialakuló egészségügyi problémákkal. Egy friss kutatás szerint ezek számlájára írható az, hogy a fertőzötteknél a gyógyulást követő fél évben magasabb a halálozás kockázata.

Több mint egyévnyi tapasztalattal a hátuk mögött a tudományos kutatások már nem csupán a SARS-CoV-2 vírus okoztafertőzéskialakulását és lefolyását vizsgálják, egyre nagyobb figyelem irányul arra is, hogy a felgyógyult betegek szervezetére hosszabb távon milyen hatással lehet az új típusú koronavírus. Legutóbb a Washingtoni Egyetem Orvostudományi Karának kutatói készítettek átfogó tanulmányt a hosszú COVID tüneteiről, valamint azokról az egészségügyi kockázatokról, melyekkel a COVID-19-túlélőknek számolniuk kell. Amint arról a News Medical portál is beszámolt, a tudósok rendszerezték a COVID-19-hez köthető betegségeket, részletesen felvázolva ezzel a kór hosszú távú szövődményeit, és mindazt az extra egészségügyi terhet, amit a betegség az elkövetkező években a világ lakosságának nagy részére róhat.

Egy túlélő elmesélte: ilyen pusztító a hosszú COVID

Hiába vészeli át valaki tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel a koronavírus-fertőzést, nem biztos, hogy megússza a betegség hosszú távú következményeit. A 28 éves Caitlin Barber személyesen is megtapasztalhatta, milyen elhúzódó panaszokat okozhat a fertőzés, és a tapasztalatait megosztotta egy cikkben is. Kattintson a részletekért!

A tanulmányban több mint 87 ezer COVID-19-beteget és közel 5 milliós kontrollcsoportot vizsgáltak, az eredményekről pedig a Nature című szakfolyóiratban számoltak be a kutatók.
"A vizsgálatokból kiderült, hogy a koronavírus-fertőzöttség diagnózisát követő hatodik hónapban a betegek halálozási kockázata az átlagosnál magasabb volt, ráadásul a betegség lefolyásának súlyosságával arányosan. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a COVID-19 hosszú távú egészségügyi következményei alapozhatják meg a világ következő nagy egészségügyi válságát. Az orvosoknak nagyon körültekintően kell eljárniuk a COVID-19-ben szenvedő páciensek kezelésekor, ezeknek a betegeknek integrált, multidiszciplináris ellátásra lesz szükségük" - fejtette ki Ziyad Al-Aly, a tanulmány vezető szerzője, az egyetem adjunktus professzora.

koronavírus COVID-19 fertőzés hosszú szövődmény betegség halál kockázat
A COVID-19 óriási terhelést ró a szervezetre, aminek számos hátulütője lehet. Fotó: Getty Images

A jéghegy csúcsa

Az átfogó tanulmány nem csupán a hosszú COVID tüneteit (például légzési nehézségek, hajhullás, mentális problémák stb.) vizsgálta, hanem minden olyan betegséget, amely összefüggésbe hozható a lezajlott koronavírus-fertőzéssel, többek közt a neurológiai vagy a szív- és érrendszeri szövődményeket. Ezeket összegezve a kutatók arra jutottak, hogy a COVID-19 kezdeti szakaszán (a fertőzés első 30 napján) túl a már gyógyult fertőzötteknél mintegy fél évig 60 százalékkal magasabb volt a halálozási kockázat az átlagos populációéhoz képest. A 6 hónapos intervallumon belül az összes COVID-19-túlélőt vizsgálva 1000 betegre az átlagosnál 8-cal több haláleset jut, míg a kórházban kezelt fertőzöttek körében ez a szám már 29. "Ezeket a későbbi, a fertőzés hosszú távú szövődményei miatt bekövetkező haláleseteket nem feltétlenül kell a COVID-19 okozta halálozásként feljegyezni. Az összes járványos halálesetet tekintve azonban ezek a számok azt sugallják, hogy a vírusfertőzés közvetlen halálozási adatai csak a jéghegy csúcsát mutatják" - mondta a professzor.

Nem lehet egy lapon említeni az influenzával

A súlyos COVID-19 hosszú távú hatásainak megértése érdekében a kutatók külön összehasonlító elemzésnek vetették alá 13654 kórházban kezelt COVID-19 beteg és 13997 szezonális influenzával kórházba került páciens egészségi állapotának alakulását. Ez esetben is a kórházból való elbocsátás után 6 hónapig követték nyomon az alanyokat. Bár a járvány kirobbanásakor többször is felmerült, hogy a koronavírus nem ártalmasabb, mint az influenzavírus, hamar kiderült, hogy ez nem igaz, a két vírus által okozott fertőzést nem lehet egy lapon említeni egymással. A kutatók most ismét megerősítették, hogy a SARS-CoV-2 lényegesen több, mint puszta légúti vírus, az általa kiváltott megbetegedés ugyanis a szervezet csaknem minden szervrendszerét érintheti. Alaposan kielemezve a COVID-19-hez kapcsolódó diagnózisokat, gyógyszereket és laboratóriumi vizsgálatokat, a szakemberek számos olyan főbb egészségügyi problémát azonosítottak, amelyek legalább hat hónapon át fennálltak a fertőzötteknél. Ezek a következőképpen rendszerezhetők:

  • Légzőrendszer: tartós köhögés, légszomj, alacsony véroxigénszint
  • Idegrendszer: stroke, fejfájás, memóriaproblémák, az íz- és szagérzékelés zavarai
  • Mentális egészség: szorongás, depresszió, alvási problémák, tudatmódosító szerekkel való visszaélés
  • Anyagcsere: újonnan diagnosztizált cukorbetegség, elhízás, magas koleszterinszint
  • Szív- és érrendszer: akut koszorúér-betegség, szívelégtelenség, heves szívdobogás, szabálytalan szívritmus
  • Emésztőrendszer: székrekedés, hasmenés, savas reflux
  • Vese: akut vesekárosodás és krónikus vesebetegség, amelyek súlyos esetekben dialízist igényelhetnek
  • Véralvadási zavar: a lábakban és a tüdőben kialakuló vérrögök
  • Bőr: kiütések, hajhullás
  • Vázizomrendszer: ízületi fájdalom, izomgyengeség
  • Általános egészségi állapot: rossz közérzet, fáradtság, vérszegénység

Sokkal jobban megterheli a szervezetet

Bár egyetlen túlélő sem szenvedett az összes felsorolt tünettől, azok közül több is jelentős hatással volt az egészségi állapotukra és az életminőségükre. A kórházi ellátásra szoruló betegek közül egyértelműen rosszabbul jártak azok, akiket COVID-19-cel kezeltek. A koronavírus-fertőzöttek körében 50 százalékkal volt magasabb a halálozás kockázata, mint az influenzás betegeknél, emellett pedig a hosszú távon fennálló egészségügyi problémák is gyakrabban jelentkeztek náluk. "Az influenzához képest a COVID-19 kiemelkedően nagyobb terhet jelentett a betegek szervezetének, mind az érintett szervrendszerek, mint a kockázatok szempontjából. A hosszú COVID-19 több, mint egy átlagos posztvírusos szindróma - a sokszervi érintettség miatt a szövődménybetegségek és a halálozás kockázata is magasabb, mint más légzőszervi vírusok esetén" - szögezte le professzor Al-Aly.


A kutatások során az is egyértelműen kirajzolódott, hogy a COVID-19 túlélőket érintő egészségügyi kockázatok a kialakult betegség súlyosságával arányosan nőttek. Nem meglepő tehát, hogy az intenzív terápiás ellátást igénylő betegeknél volt a legmagasabb a hosszú COVID szövődményeinek és az elhalálozásnak a rizikója. "Néhány maradványtünet, például a légszomj vagy a köhögés idővel javulhat, míg más problémák akár súlyosbodhatnak is. Éppen ezért továbbra is megfigyeljük a már gyógyult fertőzötteket, hogy jobban megérthessük a vírus hosszú távú hatásait is, mert úgy gondoljuk, ezek egy évvel a pandémia kezdete után még nem láthatók teljes egészében" - összegezte a tanulmány vezető szerzője.

Érdekes eltérést fedeztek fel a kutatók a súlyos COVID-19-ben szenvedők és a fertőzést tünetmentesen átvészelők között. A betegség különböző intenzitású lefolyásának vélhetően az az oka, hogy másképpen reagál az immunrendszerünk. Ide kattintva bővebben is olvashat erről a témáról. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +24 °C
Minimum:
+6, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag