Rejtélyes betegség hallucinációkkal

Különös hallucinációkat élt át az a néhány USA-ban élő ember, aki kapcsolatba került a 78 éves hölggyel. A látszólag érintéssel terjedő állapotra egyelőre nem találtak tudományos magyarázatot.

Különös, érintéssel terjedő és hallucinációkat okozó betegségre hívta fel a figyelmet az IFL Science tudományos portál az Oregon Live híroldal tudósítására hivatkozva. Az első eset egy 78 éves, Oregon államban élő hölgyhöz köthető, aki azzal riasztotta a rendőröket, hogy nyolc ember le akarja tépni a gépjárműve tetejét. Napokon belül a nő 54 éves gondozója, két rendőr és egy kórházi alkalmazott ugyanolyan élénk hallucinációkról, érzéki csalódásokról kezdett beszámolni, mint a 78 éves páciens. A betegekben közös, hogy mind kapcsolatba kerültek egymással - közölte a hírt az Origo.

A szakértők szerint valamilyen szennyező anyag hatására jelentkezhettek a hallucinációk
A szakértők szerint valamilyen szennyező anyag hatására jelentkezhettek a hallucinációk

Az orvosok is csak találgatnak

A járványügyi hatóságok már vizsgálódnak, de egyelőre nem találtak bizonyítékot semmilyen érzéki csalódást kiváltó szennyező anyag jelenlétére. Az érintettek vértesztje sem mutatott rendellenességet. Az idős hölgy fájdalomcsillapító tapaszokat használt, amely szélsőséges esetekben okozhat hallucinációkat, ez azonban nem ad magyarázatot arra, hogy a többiekre miért "terjedt át" a hatás. A rendőrség közleménye szerint a két érintett munkatárs elhagyhatta a kórházat, az idős nőt pedig bent tartják további kivizsgálásra.

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a túl sok kávéfogyasztás hallucinációhoz is vezethet. Akár már napi öt csésze fekete esetében tapasztalhatjuk, hogy valójában nem létező hangokat hallunk. A kávéval kapcsolatos hallucinációkról az alábbi cikkünkben írtunk!

Megszólaltatott a témában egy szakértőt is a Popular Science című magazin, James Giordano, a Georgetowni Egyetem professzorának véleménye szerint az előzetes vizsgálatok eredménye ellenére minden bizonnyal valamilyen szennyező anyag lehet a tünetek kiváltója. Előfordult már olyan is, hogy a pszichotikus tünetek egy szoros kapcsolatban lévő pszichotikus egyén hatása révén jöttek létre.

Fizikai tüneteket is okozhatnak

A hallási hallucinációkkal kapcsolatban sokáig úgy gondolták, egyszerű, semleges hangokat hall valaki a fejében, és ez közvetlen összefüggésben van a különböző pszichiátriai betegségekkel. Egy kutatás szerint azonban a hallucinációk jóval bonyolultabbak, mint hittük.  A The Lancet Psychiatry című szaklapban megjelent, nagyszabású kutatás eredményeiből kiderült, hogy a hallási hallucinációk meglepően bonyolultak, például többfélék, különböző tónusúak lehetnek, jól elkülöníthető karakterisztikájuk van, és időnként fizikai tüneteket is okozhatnak.


A kutatás azt is bizonyította, hogy olyan emberek is hallucinálhatnak, akiknél semmilyen pszichiátriai betegséget nem diagnosztizáltak. A szakemberek szerint ezen eredmények azt sugallják, hogy a hallucinációkat érzékelők számára többféle, differenciáltabb terápiás lehetőségeket kell kidolgozni. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag