+11° - +28°
Nincs front

Életet menthet a a fukusimai erőmű dolgozóinak vére

Életmentő lehet, ha a fukusimai atomerőmű dolgozóit a saját vérükből származó őssejtekkel kezelik. Japán szakértők ezzel kapcsolatos levelét a világ egyik legtekintélyesebb orvosi hetilapja, az angol The Lancet közölte.

A sérült hűtőrendszer miatt erősen sugárzó erőmű munkatársai közül sokan már eddig is nagyobb sugárterhelést szenvedtek el, mint amennyit az ilyen munkahelyek egészségügyi előírásai engedélyeznek, de a reaktor akár évekig is eltartó rendbetétele közben még további veszélynek lehetnek kitéve. Ez azt jelenti, hogy bármelyiküknél adódhat olyan gond, amely a sugárzásra fokozottan érzékeny szövetek károsodásából ered.

A fukusimai katasztrófában három munkás véletlenül nagy sugárdózist kapott, amikor a sugárszennyezett vízben állt. Ez szerencsére nem okozott végzetes bajt, de figyelmeztetett arra, hogy ilyen veszélyhelyzetek még bármikor előfordulhatnak, ráadásul az utórengések sem szűntek meg.

A japán szakértők hangsúlyozzák, hogy Csernobilban kilenc sugársérült csontvelő-átültetést kapott. Az ilyen beavatkozás a mai technika mellett csökkenti a halálozást, de hosszú munka a megfelelő donorok kiválasztása, a kilökődés folyamata elleni küzdelem is kockázatos, a betegek immunrendszere a beültetést követően ugyancsak károsodik.

Ezért javasolják a fukusima baleset valamennyi sérültjétől a vérvételt és a vér tárolását, amely a mai technikával nem jelent problémát. Saját vérsejtek esetében a kilökődéstől nem kell tartani, nincs szükség immunoszupresszív gyógyszerek alkalmazására. A saját sejtek hatására gyorsabb a vérképzőrendszer föléledése, mint mástól kapott sejtanyagok esetén. A mai vérbankokban ezek a vérminták biztonságosan tárolhatók: a tokiói Toranomon kórház már vállalta is ezt a feladatot.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+11, +16 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag