+13° - +34°
Nincs front

Mennyibe kerül egy jó mosogatógép?

Tíz gyártó közel félszáz mosogatógépét tesztelte nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel közösen a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a minőséget bizony meg kell fizetni.

Mint az a tudatosvasarlo.hu összefoglalójából kiderül, a górcső alá vett 48 készülék közül csupán 6 olyan akadt, amely a különböző szempontok alapján legalább 70 százalékos összesített értékelést kapott. Ezek piaci ára 200 és 450 ezer forint között mozog, tehát a legjobb eszközök valóban a drágább kategóriából kerültek ki. A teszt során figyelembe vették, hogy a mosogatógépek mennyire tisztítanak és szárítanak jól, mennyire zajosak, továbbá mennyire energiatakarékosak.

Az olcsóbb mosogatógépek között is akad, amelyik jól tisztít és szárít
Az olcsóbb mosogatógépek között is akad, amelyik jól tisztít és szárít

Az összesített értékelésben az élmezőny mögött 26 olyan készülék foglal helyet, amely legalább 60 százalékos eredményt ért el a vizsgálatok során, ezek között pedig már olyan is akad, amely csupán 90 ezer forintba kerül. Az olcsóbb termékek kapcsán érdemes azt is megemlíteni, hogy egyes darabok kifejezetten jól teljesítettek az edények tisztítása terén, márpedig kétségkívül ez a legfontosabb szempont. Ugyanakkor nem éppen csendesek.


A Tudatos Vásárlók Egyesülete összegzése szerint "110 ezer forint alatt is találunk legalább közepesen tisztító, szárító, viszonylag energiatakarékos készüléket, ha beletörődünk, hogy nem a miénk lesz a világ legcsendesebb mosogatógépe." A tesztről bővebben a tudatosvasarlo.hu oldalon olvashat!

Egy mosogatógép kétségkívül könnyebbé teheti az életünket, nem mindegy azonban, mit teszünk be a gépbe tisztítani! Részletek itt.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +34 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt szinte felhő sem lesz az égen, gyorsan melegszik a levegő.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag