+10° - +26°
Nincs front

A városi kerékpározás egészségügyi kockázatai és előnyei

A városi kerékpározás egészségre jótékony hatásai felülmúlják a szennyezett levegő és a balesetek kockázatát.

A vizsgálat során a kutatók nemzetközi tanulmányok adatait elemezték, és sorra vették a városi biciklizés minden előnyét, valamint olyan hátrányait, mint a kipufogógáz belélegzése, és a nagy forgalomban előforduló balesetek kockázata. Megpróbálták felbecsülni, hogy hogyan hatna a közegészségre, ha 500 ezer holland egyszerre váltana autóról biciklire, és 8-12 kilométert tekerne egy nap.  

Az eredmények azt mutatták, hogy a városi forgatagban való kerékpározás során, még ha rövid ideig tekerünk is, belélegezzük a kipufogógáz alkotórészeit, a porszemcséket és a kormot, ami légzőszervi és szívproblémákhoz vezethet. Mivel a biciklisták általában szaporábban veszik a levegőt, ők még többet lélegeznek be a szennyezett levegőből. A kutatók a baleseti halál kockázatát is számításba véve arra jutottak, hogy kilométerenként négyszer akkora a kerékpárosokra leselkedő kockázat, mint az autósokra. 

Mindezek ellenére a tanulmány kimutatta, hogy Hollandiában a kerékpározás egészségre mért pozitív hatásai legalább kilencszerese az ezzel kapcsolatos kockázatoknak. Ha az emberek átváltanának autóról biciklire, a rendszeres mozgásnak köszönhetően átlagosan 3-14 hónappal élnének tovább. Életünk átlagosan 0,8 - 40 nappal rövidülne meg a szennyezett levegő belélegzésének következtében. 

A tanulmány az Environmental Health Perspectives című online folyóirat június 30-i számában jelent meg. A sajtótájékoztatón a kutatók hozzátették, hogy a napi 500 ezer autóút kiküszöbölése is jótékony hatással lenne a közegészségre, ugyanis ezzel sem szennyeznék a levegőt.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban kedden délelőtt fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de néhol még kisebb eső előfordul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag