-6° - +8°
Kettős front

Szívderítő

Így teszi tönkre a szívet a tévézés

Így teszi tönkre a szívet a tévézés

Súlyos következménye lehet, ha sok időt töltünk a tévé előtt, legalábbis egy brit vizsgálat eredményei szerint.

Elolvasom

Ez a gyógyszer már nem annyira hatékony

Ez a gyógyszer már nem annyira hatékony

Manapság már nem indokolt aszpirint szedni a szív- és érrendszeri és a daganatos betegségek elsődleges megelőzése céljából - derült ki egy friss kutatásból. A megelőzésben jelenleg hatékonyabbnak látszódik a sztatinkezelés és a rendszeres szűrővizsgálat.

Elolvasom

Ilyen betegségeket okozhat az alváshiány

Ilyen betegségeket okozhat az alváshiány

Sokáig marad ágyban hétvégenként, mert hétközben nem tud eleget és elég jól aludni? Nem biztos, hogy ez a jó módja az alváshiány kezelésének, másként kellene javítani ezen szokásainkon.

Elolvasom

Hasmenése volt, megállt a szíve és meghalt

Hasmenése volt, megállt a szíve és meghalt

Öt évvel ezelőtt váratlanul meghalt Dragon György, 48 évesen, minden előjel nélkül úgy, hogy valamilyen téli, közönséges vírusfertőzést szedett össze. Hogyan lehetséges ez? A Szívderítő szerzője, Kéky Kira rendhagyó összeállítása következik.

Elolvasom

Kiderült, rák ellen is jó ez a gyógyszer

Kiderült, rák ellen is jó ez a gyógyszer

Egyre több tudományos bizonyíték szól arról, hogy a koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek, a sztatinok a rák ellen is hatásosak: a kialakulás esélye is mérsékeltebb, illetve betegség esetén az életkilátások jobbak, ha az illető szedi ezeket.

Elolvasom

Daganatot és szívbetegséget is kimutat ez a vizsgálat

Daganatot és szívbetegséget is kimutat ez a vizsgálat

A mellrákszűrés, a mammográfia százezrek életét mentheti meg. Ha ezt a szűrést a szív vizsgálatára is használnák, az további sokezer életet is megmenthetne - különösebb befektetés nélkül.

Elolvasom

Orvosi leletekről értesíthet a Facebook

Orvosi leletekről értesíthet a Facebook

Emberek milliárdjai használják a Facebookot mindennap, egyre többen ezen a felületen kutatják az egészségükkel kapcsolatos információkat is. Mostantól az egészséges élet elérését, kontrollját egy frissen kifejlesztett egészségügyi alkalmazás is megkönnyítheti - egyelőre az Egyesült Államokban.

Elolvasom

Az e-cigaretta rosszabb a szívnek

Az e-cigaretta rosszabb a szívnek

Az e-cigaretta jobban árthat a dohányos szívének, mint a hagyományos cigaretta. Ez a végkövetkeztetése annak a kutatásnak, amelynek az eredményeit november 11-én mutatták be a Los Angeles-i Cedars-Sinai Orvosi Központ kutatói az Amerikai Szív Társaság tudományos konferenciáján.

Elolvasom

A nyálunk árulkodik a szívbetegségről

A nyálunk árulkodik a szívbetegségről

Egy kisebb kutatásból kiderült, hogy a beszűkült artériájú személyek nyálában lévő baktériumok eltérnek az egészséges emberekétől. Ez a kutatási eredmény a szívbetegség kezelésére vonatkozó új stratégia kialakítása előtt nyithatja meg a kaput.

Elolvasom

Előnyös lehet a szívnek a szakaszos diéta?

Előnyös lehet a szívnek a szakaszos diéta?

Az elhízás számos szívbetegség kialakulásában és előrehaladásában fontos szerepet játszik, míg a több mozogás és a csökkenő testsúly javítja a kardiovaszkuláris fittséget. Néhány kutatás szerint a szakaszos diéta hatékonyabb a túlsúly ledolgozásához, mint a folyamatos kalóriamegvonásos diéták.

Elolvasom

Szakaszos böjt. Hogyan kell jól csinálni?

Szakaszos böjt. Hogyan kell jól csinálni?

A szakaszos böjt népszerű témává vált a kutatók és az egészséghívők körében. A 16:8-as diétához hasonlóan fogyást, jobb teljesítőképességet, megnövelt zsírégetést és az izomzat megőrzését ígéri.

Elolvasom

Munkakörök, amelyek ártanak a nőknek

Munkakörök, amelyek ártanak a nőknek

A szociális munkások, a pénztárosok és az egészségügyi dolgozók nagyobb kockázattal élhetnek, mint az ingatlanközvetítők és irodai asszisztensek - derült ki egy friss tanulmányból.

Elolvasom

Szabálytalan szívritmus: ekkor jelez bajt

Szabálytalan szívritmus: ekkor jelez bajt

Bizonyos mértékű változás normálisnak számít a szívritmusban és a pulzusszámban, ha alszunk, fizikailag aktívak vagyunk, vagy ha stressz ér minket.

Elolvasom

"Legalább 7 órát alszom"

"Legalább 7 órát alszom"

Ha az ünnepek nagyon megterhelik és úgy érzi, hogy képtelen lépést tartani a teendőkkel, akkor gondoljon arra: nincs egyedül ezzel az érzéssel. Íme néhány praktika, amely segíthet abban, hogy boldog és egészséges maradjon az ünnepek alatt is.

Elolvasom

A potenciazavar évekkel előre jelzi a bajt

A potenciazavar évekkel előre jelzi a bajt

Egy frissen megjelent kutatás szerint a merevedési zavarral küzdő férfiaknál nagyobb valószínűséggel diagnosztizálnak szívritmuszavart.

Elolvasom

Kezdődik a szívinfarktus-szezon

Kezdődik a szívinfarktus-szezon

Bár a kánikulát tekintjük a legfőbb ellenségnek, a hidegebb napokon is jelentősen nő a szívinfarktus és a hirtelen szívhalál kockázata. A zord időjárás különösen a még nem diagnosztizált, illetve kezeletlen szívproblémákkal küzdőknek jelent komoly rizikót, akár négyszeresére is növelheti a hirtelen szívhalál vagy szívinfarktus esélyét. Ezt bizonyította a finn egyetem vizsgálata, amelynek nyomán most a Magyar Kardiológusok Társasága hívja fel a figyelmet erre a veszélyre.

Elolvasom

Az első menstruáció erről árulkodik

Az első menstruáció erről árulkodik

Szakértők véleménye szerint a kardiológusoknak és más orvosoknak rutinszerűen rá kellene kérdezniük női betegeknél, hogy hány éves korukban kezdődött a menstruációjuk. Úgy tűnik ugyanis, hogy sem a korai, sem a késői kezdet nem kedvező a szív- és érrendszer szempontjából.

Elolvasom

A levegőből érkezik az életmentő eszköz

A levegőből érkezik az életmentő eszköz

Élet-halál verseny zajlott: ember nélküli drón versenyzett a hagyományos mentővel, hogy melyik tud hamarabb odaérni egy szimulált szívroham helyszínére.

Elolvasom

Halálos veszély az influenza

Halálos veszély az influenza

Az influenza miatt néhány napig szoktunk betegek lenni, de sokkal súlyosabb lefolyása is lehet, ha valamilyen szívbetegségtől szenvedünk, netán korábban már túléltünk egy stroke-ot.

Elolvasom

A tökmag ezért jó a szívnek

A tökmag ezért jó a szívnek

A tökmagban található fitoszterolok jótékony hatásúnak bizonyultak a vér koleszterinszintjére, tehát csökkentik a "rossz" koleszterin-, ugyanakkor növelik a "jó" koleszterin szintjét. Ez pedig segítséget nyújt abban, hogy vérereink egészségesek, rugalmasak maradjanak, ne alakuljanak ki rajtuk olyan lerakódások, melyek érszűkületet okozhatnak.

Elolvasom

A Magyar Kardiológusok Társaságának szakmai felügyeletével szivderitok

Influenzatérkép

január 13. - január 19.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
12 370
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Kövesse a Házipatikát:

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+1, +8 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, keleten lehet több napsütés.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag