Virológus: még több új fertőzés lesz itthon

HáziPatika

Az utóbbi héten látványos emelkedés látszott a hazai koronavírus-fertőzöttek számában. Korábban ugyanis 10 körül mozgott a napi esetek száma, a hétvégén viszont már 40-nél is több COVID-beteget diagnosztizáltak egy nap alatt.

A folyamatosan emelkedő napi számoknak "köszönhetően" a megbetegedések havi átlaga mostanra meghaladta a márciusi értékeket - írta meg a Népszava. Vasárnap reggel ráadásul 43 új hazai koronavírus-fertőzöttet jelentettek - ennyi új esetre május 21-e óta, tehát csaknem 3 hónapja nem volt példa.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus fertőzöttek száma
A szakember szerint új fertőzési láncolatok indultak el. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Gyorsul a járvány Magyarországon

Igaz, a koronavírus-fertőzöttek napi száma más országokhoz képest még most is igen alacsonynak mondható, az elmúlt napok adatai azonban egyértelműen azt jelzik, hogy itthon is gyorsulásnak indult a kór terjedése. Márciusban - amikor bezárták az országot - az esetszámok havi átlaga 18,1 volt. Most 21,3-nál tartunk.

Koronavírus: hol tart a magyar vakcinafejlesztés? A válaszért kattintson ide!

"Aggasztónak találom az esetszám-növekedést, ráadásul baj az is, hogy nem egy-egy gócpontról beszélünk. Az új esetek nem egyetlen eseményhez köthetők, hanem az ország különféle helyein találtak rá az új pozitív esetekre. Ez azt jelenti, hogy új fertőzési láncolatok indultak el" - figyelmeztetett Kemenesi Gábor virológus. A szakértő szerint mindezek következménye az lesz, hogy még több új koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak majd az országban. A virológus úgy véli, hogy az egyetlen megoldás, ha még több tesztet végeznek és mindenki maszkot visel.


Mit tehetünk?

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy most még csak egy emelkedő tendencia elején vagyunk. Ám, ha nem vigyázunk, szeptemberre ismét elrendelhetik a korlátozásokat. Ahhoz, hogy ez elkerülhető legyen, kezelhető szinten kell tartanunk a koronavírus-járványt. Ezért most talán mindennél fontosabb, hogy betartsuk az óvintézkedéseket és a megelőzési szabályokat. Viseljünk maszkot, tartsunk távolságot másoktól, kerüljük a tömeget, és mossunk gyakran kezet. Rajtunk múlik, hogyan alakul a járvány jövője.

Félelmetes, hogy lassan már azokat tapsoljuk meg, akik szerint a koronavírus kamu, és nem hordanak maszkot. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+9, +17 °C

Hazánkban szombaton délelőtt egyre többfelé megszűnik a csapadék, legtovább északkeleten marad esős az idő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag