+18° - +33°
Nincs front

"Ikrekkel vagyok terhes és elkaptam a koronavírust"

HáziPatika

Egy amerikai kórházban dolgozó nő júniusban ad majd életét ikergyermekeinek. Március végén viszont pozitív lett a koronavírustesztje, azóta pedig nemcsak saját, de a babák életéért is izgulhat. Történetét a Women's Health-nek mesélte el.

A várandósság általában csodálatos időszak egy nő életében,  hiszen a testi változások (olykor kellemetlenségek) ellenére a kismamák izgatottan és szeretettel készülnek gyermekük érkezésére. A koronavírus-járvány azonban a terhesség körülményeit is megnehezíti, hiszen sok vizsgálat átszervezve (vagy egyáltalán nem) érhető el, a szülések pedig nem mindig az eredetileg elképzelt, zavartalan módon zajlanak.

Egy friss kínai kutatás eredménye szerint mindenkinek érdemes maszkot hordania, mivel legnagyobb eséllyel akkor adható át az új koronavírus, amikor még semmi jele nem tapasztalható a betegségnek. Részletek itt.

Nem beszélve arról, hogy a leendő anyukák nagy része retteg attól, hogy a kilenc hónap alatt megfertőződik. Bár a jelenlegi ismeretek szerint a várandós nők nem tartoznak a veszélyeztettek közé, ez nem jelenti azt, hogy ne kaphatnák el a vírust. Az amerikai Jasmine Jones például terhessége hatodik hónapjában szembesült azzal, hogy COVID-19-beteg. 

A 26 éves nő egy indianapolis-i kórházban dolgozik ápolóként, van már két gyermeke, jelenleg pedig ikrekkel várandós. Mint elmesélte, egészen egy hónappal ezelőttig nem igazán merült fel benne, hogy ő is megfertőződhet a SARS-CoV-2 vírussal. Annak ellenére, hogy egészségügyi intézményben dolgozik, nem izgult, mert akkor még arrafelé nem volt sok COVID-19-beteg. Ugyanúgy 12 órás műszakba volt beosztva, mint korábban, és arra készült, hogy babáit természetes úton hozza majd világra június elején. "Március 22-én azonban pozitív lett a koronavírustesztem, és ez mindent megváltoztatott" - mondta Jasmine.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jasmine Marie BSN, RN (@beautiful_jasminemarie) által megosztott bejegyzés,

"Még sosem éreztem magam ilyen rosszul"

Március 18-án tapasztalt magán először tüneteket, rázta a hideg és fájtak a végtagjai. "Reggel még teljesen jól voltam, délutánra viszont már 38 fokos lázam lett, fájt a lábam, nem bírtam hosszabb ideig állni" - idézte fel azt a bizonyos napot. Még ekkor sem gyanakodott koronavírus-fertőzésre, azt gondolta, valószínűleg influenzás. Ám a panaszai alapján a műszakvezető hazaküldte. Pár órával később Jasmine elvesztette a szaglását és ízlelését is (két furcsa tünet, amely szintén a COVID-19-hez köthető). 

Két nap otthoni lábadozás alatt nemhogy javult volna az állapota, hanem tovább romlott. 39 fokos láza volt, borzasztófejfájásgyötörte és nem volt semmi étvágya. Ekkor elment kivizsgáltatni magát a kórház sürgősségi osztályára, ahol rögtön infúzióra kötötték, mert ki volt száradva, valamint torokváladék-mintát vettek tőle. Influenzára és koronavírusra is letesztelték. "Először az influenzateszt eredménye jött meg, negatív lett. Ekkor mindenki elkomorodott körülöttem, gyorsan hazaküldtek. Két nappal később csörgött a telefonom: közölték, hogy a koronavírustesztem pozitív lett" - mesélte Jasmine, akinek ikerterhessége ellenére sem kellett befeküdnie a kórházba, kéthetes otthoni karanténra kötelezték. 


Lassan gyógyult, két hét elteltével még mindig nehezen lélegzett, és a tesztje továbbra is pozitív maradt. Kiderült, hogy addigra már több kollégáját is COVID-19-cel diagnosztizálták. Jasmine ezért nőgyógyásza tanácsára akkor sem fog visszatérni dolgozni, ha teljesen meggyógyul. "Ugyan már jobban vagyok, és az ultrahang alapján a magzatok is szépen fejlődnek, az orvosok azt mondták, nem tudják biztosan kijelenteni, hogy volt-e bármilyen hatással az egészségükre a koronavírus-fertőzés, mivel annyira új ez a betegség. Ez majd csak a születésük után derül ki. Ráadásul úgy néz ki, hogy a természetes szülés helyett császármetszéssel kell világra hoznom a babákat. Nagyon őrjítő és ijesztő ez a bizonytalanság."

Forrás: Women's Health

Gyerekei lombházába költözött egy amerikai orvos. Hogy miért kellett így tennie, arról az nlc.hu cikkében olvashat. 

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban kedden délelőtt sok napsütés várható, emellett elkezdenek növekedni a gomolyfelhők.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag