A petefészekdaganat így mutatható ki

HáziPatika

A petefészekdaganat gyakori, és sajnos gyors progressziót mutat, kezdeti stádiumban pedig nem ad jellegzetes tüneteket. De számos diagnosztikai lehetőség van rá, hogy a nőgyógyász időben kimutassa.

Amikor petefészekrákról beszélünk, nem csupán egyetlen fajtára gondolunk, ugyanis számos szövettani altípusa van - az agresszív típus mellett létezik lassan kialakuló és növekvő is. Kialakulásában - főként az agresszív típusnál - kiemelt szerepet játszik a genetikai tényező, ezért ha a családjában, a szülőknél vagy a nagyszülőknél volt hasonló daganatos megbetegedés (petefészekrák vagy emlődaganat - előfordulhat, hogy ha az egyik kialakul, a másik is megjelenik a szervezetben), lényeges megbeszélni a szűrővizsgálat (a markerek vizsgálatának) elvégzését a nőgyógyásszal, hogy kiderüljön, alacsony vagy magas kockázatú csoportba tartozik-e. Akik 35 éves kor felett szültek, nem szoptattak, illetve a menopauzában lévő, 50 év feletti hölgyek szintén érintettek lehetnek, ezért az ő esetükben is indokolt a szűrés - mondta el Dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza.

Számos diagnosztikai lehetőség van arra, hogy a nőgyógyász kimutassa vagy éppen kizárja a betegséget
A nőgyógyász ki tudja mutatni vagy éppen képes kizárni a betegséget

Komplexen: UH, CT, MR, LSC

Bár a petefészekrák szűrési módszere még nincs pontosan kidolgozva, nem áll rendelkezésre megfelelő, minden típusra hatékony módszer, komplexen, hüvelyi ultrahanggal, a tumormarkerek laborvizsgálatával és gyanú esetén képalkotó eljárásokkal pontos képet kaphat a szakorvos:

  • A hüvelyi ultrahang-vizsgálat hasznos a petefészekrák felismerésében és akár a jó és rosszindulatú daganatok közötti különbségtételben is.
  • Léteznek különböző tumorjelző markerek (CA125 és HE4 együttes szintje), melyek hasznos információkat adnak az orvosnak. Ezeknek a molekuláknak a szintje - főként a CA125-é - nemcsak petefészekrák esetében emelkedhet meg, sőt olykor rákos megbetegedéstől függetlenül is kimutatható, ezért önmagukban nem diagnosztikus értékűek!
  • A laparoszkópos beavatkozás (LSC) segítségével a tumorból vett szövetminta alapján megállapítható, hogy a szövetburjánzás jó vagy rossz indulatú-e, azon belül pedig milyen típusú.
  • CT- és MR-vizsgálatokkal főként a betegség stádiumára vonatkozó adatokat kap a kezelőorvos.

A terápia hatékonysága

A petefészekrák megállapítása után a hasi explorációs műtét során eltávolításra kerül a daganat, valamint az érintett szövetek is. Cél a látható daganatmentesség elérése, emellett kemoterápia, sugárkezelés és egyéb onkológiai gyógyszerek alkalmazása is indokolt lehet.


A kezelés láthatóan nem csupán a műtétet jelenti - hangsúlyozza a Nőgyógyászati központ orvosa. Szükség van adott esetben a beavatkozás előtti (preoperativ) vagy utáni (posztoperatív) kezelésre is. Lényeges eleme a kezelésnek a terápia tervének összeállítása, amely a cél elérésében segít a kezelőorvosnak és a páciensnek.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-2, +3 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban hétfon délelőtt többnyire borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag